Heti asztrológiai előrejelzés: Január 22-29…

Kos: Az énünk és a kommunikáció fog előtérbe kerülni, mindez a lelki nyugalmunk és békén szemszögéből, szóval beszédes hétnek nézünk elébe. És most könnyebb lesz azokat a témákat is átbeszélgetni, amelyek esetleg kellemetlenek, főként a munkánk, a terveink, az elképzelések és a pénzkereset terén. Viszont ha túl vagyunk a beszélgetéseken, akkor nyugalom és békesség fog betelepedni a kis lelkünkbe.

Bika: Magunkkal és a közvetlen környezetünkkel kellene foglalkoznunk ebben az időszakban. Tegyünk a fizikai dolgokért, mint pl. az egészségünkért, a kinézetünkért, de belső dolgokért is, mint a családi atmoszféránk. Minél többet kommunikálunk ez annál könnyebb lesz, valamint az is egy segítő faktor lehet, ha egy picit kizárjuk a külvilágot és minél jobban befelé irányítjuk a figyelmünket.

Ikrek: Ebben a szakaszban valamelyest sakkoznunk kell az időnkkel, mert most a munkánk és a pénzkeresetünk területei is előtérben lesznek, valamint a családunk és az ismeretségi köreink is igényt tartanának a mi energiáinkra, viszont arra vigyáznunk kell, hogy ne nyomjuk túl magunkat, attól függetlenül, hogy most ebben a korszakban azért a töltődés élménye is meg lesz.

Rák: A munkánk, a professzionális életünk fog előtérbe kerülni ezen a héten, kifejezetten abból a szempontból, hogy milyen terveink vannak, és, hogy milyen ambícióink. Így az is előtérbe fog kerülni, hogy mire vagyunk képesek újítás, és erőfeszítés terén, de az is fókuszba kerül, hogy mi mit vagyunk képesek feláldozni ahhoz, hogy az előrelépéseink garantáltak legyenek ezen a téren.

Oroszlán: Az lenne az ideális, ha egy elvonulósabb, a külvilágot egy kicsit kizárósabban kezelős időszakot szerveznénk be magunknak. Próbáljunk pihenni, valamint csináljunk olyan dolgokat, amelyek nyugtató hatással van ránk, legyen az olvasás, tanulás, vagy kifejezetten kényeztetős dolgokat, mint pl. fürdőzés, egyebek. De lefoglalhatjuk magunkat olyan dolgokkal is amelyek lelkileg fejlesztenek bennünket.

Szűz: Ez a hét arra lesz a legalkalmasabb, hogy tisztázzunk  olyan félreértéseket, vélt sérelmeket amelyek lelkileg terhelnek bennünket. Mindezt legfőképpen a munkahelyünkkel és a pénzkeresetünkkel kapcsolatban. Természetesen törekedjünk arra, hogy mindezt próbáljuk békésen és a lehető legnyugodtabban intézni, mert ez a hozzáállás segít abban, hogy a megoldások hosszútávon is működjenek.

Mérleg: Ezen a héten a partnereink és a munkánk között kell, hogy elnavigáljunk. Ráadásul a munkánk terén ez most egy intenzívebb szakasz lesz, míg a kapcsolataink pedig kifejezetten kellemesen fognak alakulni. Szóval próbáljunk egyensúlyt teremteni a mindennapokban, hogy még véletlenül se az legyen, hogy az otthoni nyugalomban felszívjuk magunkat arra, hogy a feszült munkánkban jól teljesítsünk!

Skorpió: Valószínű az lenne a legegyszerűbb, hogy ha egy kicsit elutaznánk és kiszakadnánk a megszokott környezetünkből. De ez mostanában nem igazán egy működtethető megoldás, így az is jó, ha szimplán úgy szakadunk ki, hogy most valami nagyon mást csinálunk, mint szoktunk, vagy olyan emberek társaságát keressük, akikkel egy ideje már nem sikerült leülnünk egy jó eszmecserére.

Nyilas: Ebben az időszakban az intellektuális és rendszerben gondolkodó énünk fog dominálni. Szóval kiváló hetünk lesz arra, hogy átgondoljuk, felépítsük és bele is kezdjünk új rendszerekbe, legyen az életviteli újítás, amit mi magunk csinálunk, vagy amit együtt szoktunk csinálni a partnereinkkel. A lényeg az, hogy amibe most kezdünk bele, azt jó eséllyel hosszútávon is tudjuk majd működtetni.

Bak: Tanulással és gyakorlással kapcsolatosan nagyon hatékony hetet várhatunk. És nemcsak az új dolgok elsajátítása lesz könnyebb, hanem az újdonságok beépítése is a mindennapjainkba. De emellett arra is képesek leszünk időt találni, hogy régebbi dolgainkat is tudjuk gyakorolni, vagy őket is újra betudjuk építeni az életünkben. Sőt ehhez még partnereket is fogunk találni.

Vízöntő: Nagyon tevékeny hetünk lesz, így ragadjuk meg az alkalmat és ugorjunk neki a feladatainknak. Persze az segít, hogyha előtte tervezünk, és felépítjük a munka menetet, de most bennünk lesz az erő arra is, hogy csak nyomjuk, mint az örült. Sőt most olyan területeken is fogunk tudni haladni, amelyeket egy ideje már nem pörgettünk, szóval bátran vegyük fel már lerakott vagy elfeledett szálakat is.

Halak: A beszéd és a kommunikáció lesz a fő csapás vonal ebben az időszakban. Minden téren és minden módon, ami csak lehetséges. Szóval a beszéd terén a személyes beszélgetésektől kezdve a nyilvános előadásig minden útvonal járható lehet, de emellett az írott kommunikáció is jobban fog működni akár személyes kapcsolatainkban, vagy a hivatalos csatornák terén is.

Ezen a héten a fő esemény a Január 28 lesz. Egyrészről telihold, más részről a Jupiter napja, a csütörtök találkozik egy különleges csillagképpel, ami materiálisan is elképesztő áldással jár. Így ez a nap kiváló arra, hogy bele kezdjünk egy megtakarításba, akár szimbolikusan is, csak néhány forinttal.

Testileg a fejünktől a lengőbordánkig kell jobban vigyáznunk magunkra. Így most jobban óvjuk magunkat a megfázásos betegségektől is ebben a téli időszakban. Tudjuk, sapka, sál!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük