Heti asztrológiai előrejelzés: December 13-20…

Kos: Az élet mély értelme és spirituális dolgok fognak minket lázban tartani ebben az időszakban, valamint az, hogy legyen egy kis szabad energiánk az ennek megfelelő elmélkedésre. Lehet, hogy pont ezért, vagy úgy amúgy is, most egy kicsit nehezebb lesz másokkal együttműködni, és nem feltétlenül azért mert valami rosszul alakul, hanem csak úgy szimplán most kevésbé leszünk türelmesek mások irányában.

Bika: Az intellektusunk fog most az átlagnál sokkal erősebb ütemben működni és a vágy is meg lesz bennünk, hogy mindent nagyon alaposan és kritikusan is végig gondoljunk, de arra vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túl logikusak, túl szárazak. Adnunk kell egy kis teret az érzelmeknek és az érzéseknek is, különben az íz és az élvezet fog kiveszni abból, amit csinálunk. Semmiből sem jó a túlzás, még a racionalitásból sem.

Ikrek: Az együttműködéseinken lesz a fő fókusz ebben az időszakban, minden tekintetben. Előtérbe fog kerülni az érzelmi kötödés része is a dolognak, de a praktikusságai is. Pl. ki mennyi energiát, erőfeszítést, pénzt, időt tesz bele a kapcsolatba, és, hogy van-e ebben némi egyenetlenség. Sőt ezek a témák mind az érzelmi, mint pedig a felszínesebb munka kapcsolataink terén is fel fogják ütni a fejüket.

Rák: A tenni vágyás és mások megsegítése fogja kitölteni ezt a szakaszt az életünkben. És ez lehet az élet bármelyik területén. Segíthetünk fizikai tetteken keresztül is, de akár verbálisan is. A lényeg az, hogy nyissunk meg annyira, hogy észre tudjuk azt venni, hogy mikor, hol és miben tudunk segítséget nyújtani. Mert ez nekünk is egy komoly fejlődés energetikailag, hogy tudjunk jól észre venni lehetőségeket és helyzeteket a segítésre.

Oroszlán: Egy nagyon erős ingerencia és vágy lesz bennünk arra, hogy újra alakítsuk az életünket ebben az időszakban. Képesek leszünk erőn felül teljesíteni, abban, hogy beépítsünk új szokásokat és új teendőket, de ugyanakkor türelmesek is leszünk arra, hogy elvégezzük a finom beállításokat is a frissen, újonnan kialakított élet területünkön, amikor az láthatóan az első beiktatásnál nem teljesen azt az eredményt hozta, mint amit vártunk.

Szűz: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni ezen a héten. A közvetlen környezetünk minden része jobban előtérbe fog kerülni, mind személyek révén, mind a tárgyilagosság síkján. Szóval szépíthetjük, építhetjük az otthonainkat, de akár az is lehet, egy komolyabb célkitűzés, hogy a szeretteinkkel fogunk minél több és minőségibb időt eltölteni ezalatt az időt alatt.

Mérleg: Nagyon komoly tűz fog bennünk lobogni, és nagyon nagy elánnal leszünk képesek dolgokat átérezni, elmondani, megvalósítani, de arra vigyázzunk, nehogy túlműködjünk! Keressük meg azokat a fékeket, amely egyfajta kontrollként működnek, és óvnak bennünket a túlpörgéstől. Első körben nézzünk szét a szeretteink, rokonaink köreiben, mert ők jól ismernek bennünket és még időben közbe tudnak lépni.

Skorpió: A családunk, a barátaink, a szeretteink és a családi atmoszféra amiben élünk fogják kitölteni ezt az időszakot. Próbáljunk minél több időt eltölteni velük, minél nyugodtabb, békésebb légkörben. Most ez a szakasz nem alkalmas arra, hogy feszültebb témaköröket, vagy régi sérelmeket boncolgassunk, de arra meg igen, hogy örüljünk egymásnak, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat, vagy akár arra, hogy be is hülyüljünk egy kicsit.

Nyilas: Az énünk, az általunk betöltött felelősségek, a munkánk és az élet feladatunk fogja jelentéssel megtölteni ezt a hetet. De meg lesz arra is az eshetőség, hogy mindezt az igen fontos felsorolást valamelyest újra is tudjuk definiálni. Hogy merjünk új célokat keresni és kitűzni, vagy éppen merjünk új felelősségeket felvállalni. Hiszen mi magunk gyökeresen amúgy sem tudunk változni, de finomodni, tisztulni és így komolyabb dolgokba vágni, na arra mindenki képes.

Bak: Az év végének közeledtével, mi magunk is a lezárásokra és a befejezésekre fogunk összpontosítani. De ezek nem szomorú vagy fájdalmas lezárások lesznek, hanem olyan aktusok, amelyek már beértek a befejezésre, amelyek már inkább tovább húzva és halasztva lennének kártékonyak számunkra. És így a befejezés, szinte megváltásként fog eljönni, leginkább úgy, mint amikor kikerülnek az írásjelek a végén!

Vízöntő: Az ambícióink és a lehetőségeink fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban, mégpedig úgy, hogy megfogalmazódnak bennünk azok az áldozatok és erőfeszítések amelyeket mi hajlandóak leszünk megtenni annak érdekében, hogy elérjük céljainkat. Ezek mindkét élet területen megfognak nyilvánulni. A fizikai síkon és a finomabb síkon is, szóval képesek leszünk áldozatot hozni olyan dolgokban is, mint pl. korán kelés, vagy éppen úgy is, hogy megváltoztatjuk az álláspontunkat bizonyos dolgokban.

Halak: A munkánk és a felelősségeink fognak fókuszpontba kerülni, de úgy, hogy ez érinteni fogja a lelkünket is, mint pl. mennyire kompatibilis a fizikai világban végrehajtott munkánk a lelkületünkkel, vagy akár úgy, hogy mennyire vagyunk már mondjuk belefásulva a dologba, vagy mennyire vagyunk még képesek a lelkünket is bele tenni a dologba. Sőt meg lesznek hozzá azok az alkalmas pillanatok is, amikor képesek leszünk majd ezen-azon változtatni is!

Ebben az időszakban a 19-re eső Gyógyító Buddha nap elképesztően felemelő lesz főként úgy, hogy a December 13, 14 és 17 nem a legkönnyebb napok lesznek. Ezeken a napokon vigyázzunk, legyünk óvatosak és körültekintőek.

Fizikailag a veséinktől le egészen a térdeinkig jobban oda kell figyelnünk magunkra! De mindenre! A felfázástól, a térd kimenésig, mindenre. És természetesen ezeken a területeken kerüljük a legártatlanabbnak tűnő beavatkozásokat is!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük