Heti asztrológiai előrejelzés: 2022. Március 18-25…

Kos: Ebben az időszakban sokkal érzékenyebbek leszünk másokra, és az ő nehézségeikre. Valamint meg lesz bennünk azaz erő és tenni vágyás, hogy tudjunk is segíteni. De arra vigyáznunk kell, hogy ez lelkileg ne szedjen szét bennünket. Ehhez nagyon sok segítséget fognak jelenteni azok akikkel együtt tudunk működni, valamint bármilyen jellegű lelkitámasz, ami a barátainktól áramlik felénk.

Bika: Törődjünk sokat a partnereinkkel, legyen ők a privát életünk párjai, vagy éppen a munkatársaink. Legyünk aktívak és ez lehet szellemi aktivitás is, tehát az együtt tanulás, együtt gyakorlás is jó közös időtöltés tud lenni. Arra viszont mindenképpen figyeljünk oda, hogy most ez a szakasz nem igazán alkalmas húzós témák feldolgozására, hiszen ez most egy sokkal érzékenyebb korszak, mint úgy általában.

Ikrek: Ezen a héten próbáljunk minél többet megtenni a lelki nyugalmunkért, a lelki egészségünkért. És ez most szinte bármi lehet, legyen az tanulás, bármilyen jellegű gyakorlás, új életviteli rendszerek kialakítása, mint pl. edzés, szóval szinte minden, de a lényeg az, hogy ezektől töltődjünk, a lelkünk kisimuljon, és ha lehet, mindezt mások társaságában tegyük meg!

Rák: Egy minden téren aktív időszaknak nézünk elébe! Fizikai szinten is meg lesz bennünk az erő és a kitartás is ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, és a teherbíró képességünk is szárnyalni fog. Valamint a szellemiek terén is ott lesz bennünk a fogékonyság és az érdeklődés is. Szóval új tanulmányok kezdésére, vagy régebbi témák feleleventésére is alkalmas lesz ez az időszak.

Oroszlán: Ebben a szakaszban a környezetünk fog fókuszba kerülni, pontosabban a családunk, a családi atmoszféra amiben élünk, a lakóterületünk és kifejezetten a gyermekeink is. Szóval próbáljunk minőségi időt együtt eltölteni, és olyan dolgokat megvalósítani, amelyek fejlesztik és javítják a fent említett életterületek megélését. Ugyanakkor ez a hét arra is tökéletes lesz, hogy új rendszereket is beépítsünk a családunk életébe.

Szűz: Ez a hét kifejezetten ideális lesz arra, hogy mi vigyük a prímet, hogy mi legyünk a hangadók, és ezt az energiát kifejezetten a saját otthonunk környékén, vagy a családunk/testvéreink otthonának környékén érvényesítsük. Csináljunk dolgokat együtt és élvezzük ki ennek minden pillanatát. Most ez fogja felvillanyozni a hetünket, de személyesen nekünk kell kezdeményezni.

Mérleg: Aktív hetünk lesz, és most extra energiákat kell majd mozgósítanunk, mind a fizikai teendők révén, mind a kommunikációs vonalaink mentén. Arra vigyázzunk, hogy ne kerítsen minket hatalmába a teendőink súlya és mennyisége, így a kommunikáció arra is jó lesz, hogy ventiláljunk. Hogy kibeszéljük magunkat és ezzel is levezessünk valamelyest a terhelésből.

Skorpió: Ezen a héten most könnyebb lesz befejezni dolgokat. Egy részről könnyebb lesz túllépni bizonyos dolgokon, és nem leragadni olyan dolgokkal amelyeknek már nincs helye az életünkben. Másrészről pedig bennünk lesz az a plusz energia, és az ambíció is, hogy felszívjuk magunkat és végre valahára pontot tegyünk olyan dolgok végére, amelyeket már nagyon régen be kellett volna fejeznünk.

Nyilas: A munka, az ambíciók, az áldozat, amit képesek vagyunk meghozni, és ehhez hasonló dolgok fogják kitölteni a hetünket, mindez a saját személyiségünk tükrében. Szóval górcső alá fog kerülni az is, hogy mennyire való nekünk az a munka, amit végzünk. Mennyire érezzük azt, hogy jó úton járunk a terveinkkel és a hosszútávú elképzeléseinkkel kapcsolatban és persze az is, hogy mit tudunk még beletenni a fent említett életterületeinkbe!

Bak: Ez a hét arra lesz a legalkalmasabb, hogy egy kicsit elvonuljunk a külvilágtól. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy remeteként fizikailag is el kell vonuljunk, hanem inkább azt fogja jelenti, hogy egy kicsit húzódjunk vissza a rohanástól, a pörgéstől és próbáljunk egy kicsit befelé fordulni. Ebben nagyon nagy segítség lehet, ha mélyebb spirituálisabb, ősibb kulturális témákkal foglalkozunk.

Vízöntő: A belső világunk és a minket körülvevő materiális világ kapcsolata fogja kitölteni ezt az időszakot. Természetesen ezekkel a hívásokkal az lenne az ideális, ha abban az irányban tevékenykednénk, hogy e két világ között megteremtsük az egyensúlyt. Hogy a belső nyugalmunkat ne zavarja meg a külvilági teendőink, és vica versa, amikor is a külvilági életünk képes visszatükrözni a belsőnk harmónia érzetét.

Halak: Ebben a szakaszban a külvilági életünk azon részei fognak előtérbe kerülni ahol helyt kell állni! Tehát a kapcsolataink és a munkánk fog terítékre kerülni. Hiszen mindkét életterületen kötelező az alkalmazkodás. Hiszen ideális esetben az együttműködéseinkbe és a munkánkba is azt kellene beletenni, ami azt előre viszi, és nem feltétlen azt, amihez kedvünk van.

Ez a hét mindenképpen intenzívebb lesz az átlagnál, ezt persze felfogja erősíteni a 18.-án esedékes Telihold jelensége is. A március 23-25 szakaszban képesek leszünk nagyon hatékonyan működni, de azért vigyázzunk azzal, hogy ne nyomjuk túl a szekeret, ne készítsük ki magunkat a nagy tevékeny jövés-menésben.

Ebben az időszakban kerüljünk el minden beavatkozást a lengőbordáinktól le egészen a combtövünkig. Tehát a köldök piercingtől kezdve a csípő protézis műtétig mindent. Természetesen az adott területek érzékenyebbek lehetnek, szóval az emésztés-kiválasztás körforgásunk is igényelhet majd némi többlet figyelmet.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük