Heti asztrológiai előrejelzés: 2022. Május 20-27…

Kos: Olyan hétnek nézünk elébe, amikor a munkánk és az élet feladatunk területei találkozhatnak. Ahogyan az ambícióink és a lehetőségeink is. Sőt lehetőség fog adódni arra is, hogy ezzel megéljünk egy személyes beteljesedést is. A teendőink “csak” annyiak, hogy vegyük körül magunkat a megfelelő emberekkel és képesek legyünk a hátráltató tényezőket feladni!

Bika: Egy mélyebb, spirituálisabb időszak vár ránk, és az alkalom is meg lesz ahhoz, hogy bele láthassunk létezésünk rejtett részleteibe is. Ehhez azért az kelleni fog, hogy egy kicsit lelassuljunk és eltávolodjunk a mindennapi nyüzsgéstől. ezenfelül foglalkozzunk bátran művészi és/vagy kreatív témakörökkel is, az is segítheti az elmélyülésünket.

Ikrek: Az együttműködéseink és a munkánk fog fókuszba kerülni ebben a szakaszban. Az együttműködéseink most a választott kapcsolatainkat fogja lefedni, tehát a szerelmi kapcsolatainkat, a baráti kapcsolatainkat és a munkahelyi kapcsolatainkat. Próbáljunk úgy együttműködni ezekkel az emberekkel, hogy az a munkánkra is pozitívan hasson ki.

Rák: Ebben az időszakban olyan aspektusai kerülnek előtérbe a partnerkapcsolatnak, ami az együttműködés kifejezetten a mélyebb, spirituálisabb részeit helyezi helyezi előtérbe. Olyan kulcs területekre fókuszáljunk mint pl., a másik fél igényeinek megszólítása, szükségeinek észrevétele és kiengesztelése, és nem utolsó sorban a vágyainak teljesítése!

Oroszlán: Ezen a héten sokkal érzékenyebbek leszünk mások nehézségeire, és sokkal nagyobb lesz bennünk az ingerencia arra, hogy másoknak segítsünk. Sőt ez most szervezetten és hatékonyan leszünk képes működtetni és nem hirtelen fellángolásból. Valamint pont ez a fajta hozzáállás lesz az, ami minket is ki tud majd egyensúlyozni lelkileg.

Szűz: Az intellektusunk fog előtérbe kerülni ebben a szakaszban, mind a racionális gondolkodás, mind az érzelmi intelligencia szempontjából. Sőt most az intellektusunk intuitív része is be lesz kapcsolva, így képesek leszünk érzékenyebb dolgokban is jó döntést hozni, ahol elengedhetetlen, hogy több szempontból is megvizsgáljunk mindent mi előtt döntést hoznánk.

Mérleg: Az érzelmi világunk, a partnerkapcsolataink és a kommunikációs működésünk fog előtérbe kerülni, de a racionalitás szempontjából. Így alkalmunk lesz analitikusan megvizsgálni az érzéseinket, a kommunikációs szükségleteinket és stílusunkat és azt is hogy miért fontos számunkra az, hogy megosszunk bizonyos dolgokat magunkról másokkal, akik fontosak számunkra!

Skorpió: Beszélgetős, kommunikatív hétnek nézünk elébe minden szempontból. Így lesz lehetőségünk arra, hogy könnyed hangvételben barátkozgassunk, dumálgassunk és arra is, hogy ténylegesen és komolyan osszunk meg olyan információt ami fontos és mély tartalmú. Sőt most lehetőség adódik arra is, hogy tanács adjunk olyan módon, ami szinte már terápiás jelleggel fog hatni a másik félre.

Nyilas: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog terítékre kerülni. Sőt próbáljunk minél inkább a fizikai létünkkel foglalkozni ezen a héten. Testi dolgokkal mint például edzéssel pihenéssel, az otthonunk/kertünk szépítésével és minden olyan elfoglaltsággal, ami a fizikai síkon okoz boldogságot és a fizikai környezetünkre hat harmonikusan.

Bak: Aktív hétnek nézzünk elébe, mind a kommunikáció, mind a teendők terén. De most ez nyugtatóan és kiteljesítően fog hatni ránk. Szóval vessük bele magunkat a teendők forgatagába és bátran fókuszáljunk a kicsit kellemetlenebb feladatokra is. Most lelkileg olyannyira kibillenthetetlenek leszünk, hogy képesek leszünk bármit megoldani, megvalósítani.

Vízöntő: A barátaink és a szeretteink társasága fogja örömmel megtölteni ezt az időszakot az életünkben. Sőt most az ő energiájuk képes lesz minket kimozdítani a fásultságunkból. Osszuk velük meg mindazt, ami mostanában foglalkoztat bennünket. Meséljünk nekik a terveinkről, a vágyainkról és mindenről, ami most fontos számunkra.

Halak: A hozzánk nagyon közelállók és a beszéd lesz az, ami most az ellenpólust fogja képviselni a munkánk és a pénzkeresetünkkel szemben. Szóval ha úgy érezzük, hogy mostanában picit túlzásba vittük a fizikai életünk működtetését megcélzó teendőinket, akkor itt az idő, hogy kikapcsolódjunk és olyanokkal töltsünk időt akikkel bármit megbeszélhetünk.

Most újfent egy olyan Vasárnap/Hétfő kombinációnk lesz, amikor nagyon jó lenne tenni az egészségünkért! Vasárnap az indiai asztrológia szerint lesz ilyen napunk, hétfőn pedig a tibeti asztrológia szerint.

Fizikailag egy teljes Hold kört fogunk zárni, így a csípőnktől le egészen a lábujjaink végéig kell majd vigyáznunk magunkra. Ide értve az ízületeinket, az izmainkat is valamint a szakasz utolsó napján a Hold már egy új ciklusba indul el, gy azon a napon a fejünkre is jobban oda kell majd figyelnünk!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük