Kos: Ez az időszak kiváló lesz a kommunikáció szinte minden formájára. Mind a beszédre, mind az írott kommunikációra! Viszont emellett az lenne a lényeg, hogy hiába buzog bennünk a jó szándék azzal kapcsolatban, hogy segítsünk másoknak, arra vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túl vehemensek, direktek, hogy még véletlenül se sértsünk meg másokat, legyen bármilyen jó a szándékunk.
Bika: Mi magunk, a családi atmoszféránk és az otthonunk fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Szóval amennyiben most a fizikai síkon vagyunk aktívabbak, akkor próbáljunk minél több időt eltölteni az otthonunk nyugodt és békés rendszerében, míg ha most képesek vagyunk a finom síkon működni, akkor dolgozzunk a családi légkörünk még harmonikusabbá tételén.
Ikrek: Ezen a héten érdemes lesz egy kicsit visszább venni a fizikai teendőink terén és a terveinkre, ambícióinkra összepontosítani. Szóval működjünk egy picit lassabban, kicsit nyugodtabban. Sőt most a terveink és elképzeléseink közül is azokkal foglalkozzunk amelyek nyugodt és békés jellegűek. Most ezzel leszünk képesek harmóniát teremteni magunkban és a környezetünkben.
Rák: Próbáljunk a barátainkra és a szeretteinkre összpontosítani, és kommunikáljunk sokat velük a hét folyamán. Amennyiben nyugalmas együttlétekre vágyunk és bennünk van azaz erő, hogy önzetlen segítőként foglalkozzunk másokkal a vérszerinti szeretteinket emeljük előtérbe, de ha egy kicsit lazább időtöltésre vágyunk összpontosítsunk a barátainkra/ismerőseinkre.
Oroszlán: Ebben az időszakban a személyiségünk rendkívül fontos szerepet fog betölteni a munkánk és a pénzkeresetünk területén. Most a mi hozzáállásunk, a mi kisugárzásunk fog előre vinni dolgokat, mi fogunk ahhoz kellene, hogy a tervek megvalósuljanak. Emellett arra vigyáznunk kell, hogy mi magunk ne csapjunk át egy olyannyira önzetlen üzemmódba, hogy mindent magunkra vállaljunk.
Szűz: A lelki nyugalmunk, a munkánk, a pénzkeresetünk, valamint ezen területeke egyensúly állapota fog előtérbe kerülni a mindennapokban. Egy szóval az lesz a főcsapás vonal, hogy egyensúlyt teremtsünk a belső és a külső világunkban. Hogy tudatosítsuk magunkban azt, hogy milyen hatással van a belsőnkre a külvilági életünk, a munkánk és az abból realizált hasznon, és, hogy ez egyensúlyban van-e az értékrendünkkel.
Mérleg: Mély, nem-evilági, spirituális témakörök fognak minket foglalkoztatni ebben az időszakban. Persze a világi éltünk, mint pl. munka, az ebből fakadó pénz, és azaz áldozat amit meghozunk a munkánk terén is terítékre kerül majd, de mind egy magasztosabb szintről nézve. Így pl. komoly szerepet fog betölteni a munka/életfeladat összecsiszolása is a mindennapokban.
Skorpió: A választott szeretteink fognak fókuszba kerülni ebben a szakaszban, tehát a partnereink. És ez most érvényes lesz a magánéletünk és a professzionális, munkával kapcsolatos életünk partneri viszonyaira is. Ők a szabadakaratunk gyakorlása végett töltenek be fontos szerepet az életünkben, mert mi így döntöttünk, így választottunk. Szóval éreztessük velük az odaadó szeretetünket.
Nyilas: Ebben az időszakban sokkal intenzívebben fog működni a szociális érzékünk. És így a mások segítése és/vagy a partnereink igényeinek figyelembe vétele sokkal jobban előtérbe fog kerülni mint a hétköznapok szintjén. Sőt ez most nem kötelességből vagy esetleg bűntudatból fog fakadni, hanem például olyan érzésekből, mint pl. a hála érzete, hogy ők jelen vannak az életünkben.
Bak: Ezen a héten meg lesz az a belső erőnk, hogy befejezzünk komolyabb feladatköröket. Olyan elképzeléseket ahol már szükség van egy jó tervre. Egy rendszerben szemlélt és kivitelezett tervre. Komoly belső elhatározás. Szóval bátran vágjunk bele akár olyan dolgokba is amelyeket már egy ideje halogattunk, kerültünk, legyenek azok bármennyire is kellemetlen feladatok.
Vízöntő: A tanulásé és a gyakorlásé lesz a fő szerep ezen a héten, sőt közben meglesznek hozzá a megfelelő partnerek is. Akikkel együtt tudunk majd működni, akik már egy kicsit előrébb tartanak az adott területen és/vagy akiktől meg is tanulhatjuk azokat az extrákat, amelyektől igazán jóvá válhatunk azokban a témakörökben amelyekben most a tanulást/gyakorlást terveztük.
Halak: Aktív szakasznak nézünk elébe, mind a fizikai lendületet tekintve, mind pedig a kommunikációs csatornáinkat nézve. Ugyanakkor meg lesz bennünk az a belső nyugalom is, ami végett a rendszeresség is része lehet a feladataink elvégzésének. Szóval meglesz bennünk a svung is, de ettől függetlenül az a bölcsesség is, hogy képesek legyünk feladatokat delegálni és rendszerben működni.
Ezen a héten az augusztus 21 és 25 kivételével nem lesznek könnyű napjaink. Próbáljunk nyugodtak maradni és távol tartani magunkat a konfliktus helyzetektől.
Ezen a héten a fejünktől le egészen a felső emésztőszerveinkig leszünk egy kicsit érzékenyebbek a Hold állása végett. Így most ezeken a területeken jobban kell vigyáznunk magunkra.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője