Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Október 15-22…

Kos: Az ambícióink, a terveink, a régóta dédelgetett álmaink fognak előtérbe kerülni, mégpedig annak fényében, hogy mi magunk milyen áldozatokra vagyunk képesek ezek megvalósításának érdekében. Sőt az is, hogy mit kell saját személyünkben változtatni annak érdekében, hogy sikerre tudjuk vinni az elképzeléseinket. Erről fog most szólni életünk jelenlévő szakasza.

Bika: A munkánk, a pénzkeresetünk és az ezzel járó áldozatok kerülnek majd most előtérbe ebben az időszakban. Így az is terítékre fog kerülni, hogy a munkánkkal járó áldozatok megérik-e egyáltalán az egész hacacárét, hiszen az is fontos lesz, hogy mindeközben, hogyan érezzük magunkat. Sőt ha úgy adódik most képesek leszünk dolgokat lezárni és más irányba elindulni.

Ikrek: A munka, az életfeladatunk, a pénzkereset, a terveink mind terítékre fognak kerülni a hét folyamán. Úgy mond a külsöségek és a belső értékek egyszerre és az egyensúly szemszögéből is. Mennyire kapcsolódik a jelenlegi munkánk az életfeladatunkkal? A megkeresett pénzünk elegendő-e a vágyaink, terveink és ambícióink megvalósítására? Ezek lesznek a nagy kérdések.

Rák: Az életfeladatunk és a spirituális hozzáállásunk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Tehát az a belső értékünk, amit mi, és csakis mi tudunk bele tenni a nagy és hatalmas univerzális családunk életébe. Hiszen mint lelkek azt amit mi képviselünk, azt más nem tudja. Azt csak mi tudjuk az egész teremtésben. Ez az életfeladatunk. Ez fog most előtérbe kerülni.

Oroszlán: Az együttműködéseink és az együttműködéseink minősége fog fókuszba kerülni. Az, hogy mi miként tudunk magunk maradni még akkor is, amikor olyan módon próbálunk együttműködni másokkal, ami nemcsak nekünk jó, hanem nekik is. Amikor az önátadást gyakoroljuk és nem az önfeladást. Mert ehhez kell az, hogy bízzunk magunkban, és tiszteletet mutassunk mások felé.

Szűz: A munka végzésünk, a teendőinkben megnyilvánított erőfeszítés és ezek önönmagunkra kifejtett hatása lesz a fő irányvonala ennek az időszaknak. Így most „nemcsak” arról lesz szó, hogy nyomnunk kell és szinte folyamatosan, hanem arról is, hogy ez hogyan hat ránk. Hogy amit csinálunk az elégedettséggel tölt el bennünket? Vagy kifáraszt és meggyötör minket?

Mérleg: A tervezés és kivitelezés képessége, lehetősége és élménye mind megnyilvánulhat bennünk a hét folyam, de az együttműködés áldásos rendszere nagyon is szükséges lesz ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből a hétből. Mert hiába vagyunk szervezettek, elszántak és terhelhetőek, akkor is mindent „csak” a saját szemszögünkből vagyunk képesek látni. Mihelyst van mellettünk valaki más, már bővül is a látóterünk.

Skorpió: A tanulás és gyakorlás fontos szerepet fog betölteni a mindennapjainkban. Sőt most a gyakorlás végett képesek leszünk az újonnan szerzett tudásunkat olyan szintig elmélyíteni, amikor az már az értékrendünk részévé tud válni. Amikor az már „nemcsak” akadémikus tudás, hanem amikor a megszerzett ismeretek birtokában már jobb döntéseket hozunk az életben!

Nyilas: Aktív hetünk lesz, mind fizikailag, mind a tanulmányok terén. Bárhogy is alakuljon, amennyiben szervezetten működünk a hét folyamán sokkal hatékonyabbak leszünk majd. Sőt ez a hét arra is alkalmas lesz, hogy felépítsünk új rendszereket, ami akár sok-sok időre is meghatározhatja az életünket. A lényeg az, hogy legyünk szervezettek és jól felépített tervek mentén haladjunk előre.

Bak: Sokat kell kommunikálnunk és tennünk azért, hogy ugyanúgy működjenek a dolgok a mindennapokban, mint szoktak. Sőt minél többet teszünk bele annál jobban fognak működni a dolgok. És ez nem klisé, hiszen sokszor van olyan időszak, amikor is bármit bele tehetünk, bármit megmozgathatunk és akkor sem lesz belőle semmi. Most viszont egyenes arányosan fog jelentkezni minden erőfeszítésünk.

Vízöntő: Mi magunk, a közvetlen környezetünk és a közvetlen közösségünk kerül most fókuszba ebben a szakaszban. A lényeg az, hogy legyünk aktivak és csináljunk mindent közösen. Szedjük össze a barátokat és a rokonokat és csináljuk! Persze ideális esetben olyan területeken legyünk aktivak, amelyek hasznosak, kellemesek és még töltenek is bennünket! A lényeg az, hogy csináljunk együtt!

Halak: Az lenne az ideális ezen a héten, ha egy kicsit be gubóznánk és csak a közvetlen környezetünkkel foglalkoznánk. A mélyen futó, mindent meghatározó családi atmoszférával. Foglalkozzunk közösségi szinten fontos dolgokkal. Az egészségünkkel, a lelkünkkel, mindennel, ami szép és jó! Beszélgessünk sokat, együnk és főzzünk nagyokat, töltsünk minőségi időt együtt!

A hét fő momentuma az Október 20-ra eső Telihold lesz. Ezt a napot, mint Laksmi napját ünneplik az indiai szub-kontinensen, a Szerencse Istennőjének napját. Valamint ezen a napon kezdődik az istenek alvásának negyedik és egyben utolsó hónapja. Ebben a hónapban az is szokás Indiában, hogy minden este mécseseket gyújtanak a következő Telihold éjjeléig!

A szakasz elején a bokáinkra és a lábainkra kell vigyáznunk, így az sem lenne estrém, ha a hölgyek erre a pár napra még a nagyon magassarkú cipőiket is pihentetnék. Majd Október 20-án még a délelőtt folyamán a Hold egy újabb ciklusba kezd, így a szakasz utolsó pár napján már a fejünkre kell egy picit jobban oda figyelnünk, lásd pl. migrén és az ehhez hasonlók a frontérzékenyek köreiben!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük