Kos: Befejezős hetünk lesz. És most képesek lesz pontot tenni az elhalasztott dolgainkra, főként a munka területén, vagy a megoldandó feladatok terén, amelyek egyébként nemcsak lelkileg tartanak nyomás alatt bennünket, hanem effektíven veszteséggel is járnak. Sőt miután már lezártuk ezeket a tudatalattinkban motoszkáló tényezőket, hihetetlen lelki nyugalmat fogunk érezni.
Bika: Lehetőségünk nyílik arra, hogy egy spirituálisabb szemszögből lássuk a munkánkat és az életfeladatunkat. És ez megnyugvást hozhat nekünk. Mert lehet, hogy most még nem ideális a munkánk, és nem azt érezzük, hogy teljesen a helyünkön vagyunk, de amennyiben a munkánk másnak nem árt, és stresszmentesen végezhető, valamint még meg is élünk belőle, szerencsések vagyunk.
Ikrek: Az együttműködéseink és a lelkünk kerül fókuszba ebben az időszakban. Ezek a területek amúgy is szétválaszthatatlanok. Ugyanis mint lelkek, valóságos öröm érzetet és tényleges szomorúságot csak más élőlények okozhatnak. Mert a tárgyi dolgok maximum a felszínes érzékelésünket kapirgálja meg. Így fókuszáljunk a környezetünkben élő lelkekre, bármilyen kapcsolatban is vagyunk velük.
Rák: Egyedül megoldani feladatköröket sokszor kevesebb stresszel jár, mint másokkal együttműködni. Viszont fizikailag nehezebb és lényegesen unalmasabb egyedül vitézkedni. Ugyanakkor egyes dolgokban mégis csak jobb magányos harcos-szerzetesként felvenni a harcot. Ez a kérdéskör fog minket mozgatni ezen a héten, egyedül álljunk bele vagy társaságban csináljuk meg.
Oroszlán: Szellemileg/intellektuálisan leszünk aktívabbak eben a szakaszban. Bennünk lesz az igény, hogy kialakítsunk egy új életviteli rendszert, amitől hatékonyabbak leszünk, amin keresztül jobban betudunk invitálni kapcsolati együttműködéseket, de a fő cél az lesz, hogy tehermentesítsük magunkat és az, hogy több időnk legyen a lelkiekkel foglalkozni, ami által nyugodtabbá válhatnak a mindennapjaink.
Szűz: A családunk és szeretteink kerülnek előtérbe ezen a héten. De fókuszba kerül majd az otthonunk is, a családi atmoszféránk fizikai síkja. Szépítgessük, építgessük a lakóhelyünk, a kertünk és mindezt lehetőleg csináljuk együtt az otthoniakkal.
Mérleg: Aktív hétnek nézünk elébe, ami egy kicsit fizikailag megterhelőbb lesz, de szellemileg meg inkább pihetetőbb. Mert most kifejezetten jól is eshet az, hogy kevésbé kell majd a lelkünkben kavargó dolgokkal foglalkozni, hanem az lesz célra vezető, ha bele állunk és csináljuk! Persze az agyunknak kell némi intellektuális aktívitás, de most azt is fókuszáljuk az elvégzendő feladatokra.
Skorpió: A kommunikáció fog előtérbe kerülni ezen a héten. Minden formában. Írásban is és szóban is. Sőt most képesek leszünk arra, hogy érzelmileg szinte teljesen le is válasszuk magunkat a szóban forgó témakörökről és olyan módon adjunk tanácsot, ami a belső bölcsességünkből fakad, minden jellegű részre hajlástól mentesen, csak az adott illető javát tartva szem előtt.
Nyilas: A fizikai síkon kell most megtennünk dolgokat, amelyek végkimenetelükben oda fognak vezetni minket, hogy szívünkben és lelkünkben legyünk elégedettebb. Szóval tegyünk az egészségünkért, töltsünk el minőségi időt és beszélgessünk sokat a hozzánk közel állókkal, kapcsolódjunk ki aktívan, építgessük-szépítgessük a környezetünket és magunkat lelkileg, stb…
Bak: Az énünk és a közvetlen környezetünk fog fókuszba kerülni, lehetőleg a nagyobb és hangosabb aktivitás terünk teljes kizárásával. Szóval azokkal töltsünk el időt, akik nagyon közel állnak hozzánk, mindezt olyan üzemmódban, hogy ha most szeretnénk kikapcsolódni a szeretteinkkel akkor inkább egy erdei kirándulás és faház fogja a nagyobb élményt jelenteni, mint egy vízparti nyüzsgés.
Vízöntő: Magunk és a szeretteink kerülnek előtérbe ebben a szakaszban. Mind a hozott anyag, tehát a családunk, mind pedig az általunk választott egyének, tehát a barátaink. És ez most „nemcsak” kellemes fizikai időtöltés lesz és bulizás, hanem ez most lelkileg is töltődés lesz számunkra. Szóval mi magunk is legyünk nyitottak arra, hogy áramoltassuk a szeretetet és legyünk befogadóak is erre.
Halak: Arra lesz lehetőségünk ebben az időszakban, hogy azt vizsgáljuk meg magunkban azt, hogy a környezetünk mennyire befolyásol minket. A munkánk, a pénzkeresetünk, az ismerőseink, a barátaink, a külvilágunk. Sőt még azt is próbáljuk megfigyelni magunkban, hogy mi mit szoktunk feladni a fent említett témakörök érdekében. Majd törekedjünk az egyensúlyra, arra, hogy azért tesszünk, ami pozitív hatással bír ránk!
Ezen a héten a fő események az adott időszakra eső két péntek lesz. A 25 péntek sziddha jóga lesz, tehát bármit is tesszünk az sikeres fog végbe menni, az elseje pedig Gyógyító Buddha nap lesz, ami ideális arra, hogy tegyünk az egészségünkért.
Fizikailag a csípőinktől le egészen a lábujjaink végéig kell majd jobban oda figyelnünk magunkra, a felületi leégéstől kezdve, az ízületek terhelésig mindenre.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője