Kos: Aktív hétnek nézünk elébe, amiben a kreativitásunk külön szerepet fog kapni. Amellett, hogy mi magunk nagyon neki veselkedünk tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabbak legyünk, így a pontos és megfelelő mennyiségű kommunikáció, a figyelmes tervezés és a delegálás is fontos szerepet fog kapni, de a kreativitás itt is segítségünkre lesz!
Bika: A beszéd és a kommunikáció lesz a legmeghatározóbb elemei ennek az időszaknak. Sőt most képesek leszünk úgy átadni dolgokat, olyan kreativitással és meggyőződéssel, ami nagyon komoly változásokat fog behozni az életünkbe. Szóval bátran készüljünk arra is, hogy bizonyos életterületeket majd teljesen át kell alakítani sőt új szabályokhoz kell igazítani a rég megszokott beidegződéseket!
Ikrek: Magunkkal és a közvetlen környezetünkkel kell majd foglalkoznunk ebben a szakaszban. A fő fókusz pedig az legyen, hogy bármit is tesszünk, azt abban a tudatban tegyük, hogy az majd a környezetünk harmóniát és a mi személyes kiegyensúlyozottságunkat szolgálja. Sőt az lenne az ideális, ha ezt a nyugodt energiát sugározzuk rá a szeretteinkre, a teljes környezetünkre.
Rák: A kommunikáció és az aktivitás is fontos szerepet fog kapni a mindennapjainkban, de valószínűleg egyszerre csak az egyik fog zökkenőmentesen működni. Szóval amikor azt érezzük, hogy kifogytunk az érvekből, vagy nem megy át az, amit mondunk akkor kapcsoljunk át aktívba. De ha azt érezzük, hogy mások nem tudják követni azt amit csinálunk, akkor álljunk meg és beszéljük át.
Oroszlán: A környezetünkben élő és számunkra kedves személyek fognak fókuszba kerülni ebben az időszakban. Ezek lehetnek vér rokonok és/vagy barátok, és az ő elképzeléseik és tanácsaik lesznek elképesztően mérvadóak! Főként az elakadásainkban, és a vakvágányainkon. Ők fognak segíteni abban, hogy újra tudjunk indulni, vagy éppen újra a helyes irányban tudjunk haladni.
Szűz: A munkánk és a pénzkeresetünk kerül most terítékre, mind úgy is, mint ambíciók, mind úgy is, mint probléma/stressz forrás. Szóval ez a hét arról fog szólni, hogy megvizsgáljuk a pro és kontra oldalait a foglalkozásunknak. És persze azt, hogy mit várunk még a munkánktól és mi magunk mire vagyunk hajlandóak áldozathozatalban, hogy tovább haladjunk a munkánk területén!
Mérleg: Most képesek leszünk olyan üzemmódban aktivizálni magunkat, amikor maga a feladatok elvégzése a cél és/vagy fizetség. Egyáltalán nem lesz hatással ránk a végeredmény alakulása, inkább az út lesz fontos, és nem a célba érés. Szóval olyan emberekkel és olyan cél irányába tegyünk, akik egyrészről tudnak ebben a rendszerben működni és akik megérdemlik, hogy egy ilyen emelkedett állapotban velük vagy irányukban tegyünk erőfeszítéseket.
Skorpió: Életünk mélyebb, spirituálisabb miértjei fognak fókuszba kerülni ebben az időszakban. Így az lenne a legideálisabb, hogy azokkal az emberekkel tartsuk a kapcsolatot intenzíven, akik szintén hasonló gondolkodásúak, vagy még jobb, akik hasonszőrűek és egyben jártasak is ezekben a témakörökben, így akár megfelelő partnerei is lehetnek a belső utazásunkban.
Nyilas: Az együttműködéseink és az azokból származó jó és rossz dolgok fognak terítékre kerülni ebben a szakaszban. Szóval próbáljunk minél több olyan emberek társaságában eltölteni, akikkel jól vagyunk. Persze a munkaköri területek esetében nem mindig tudjuk megválasztani, hogy kikkel kell együttműködnünk, így ezen a téren figyeljünk oda arra, hogy kerüljük a potenciálisan bántó helyzeteket.
Bak: Ez az idő kifejezetten kedvezni fog annak, hogy bizonyos dolgokat helyére tegyünk az együttműködéseinkben. Ez lehet privát életbeli partnerkapcsolat vagy professzionális életbéli munka kapcsolat. Kommunikáljunk sokat és ha azt érezzük, hogy az most nem vezet célhoz, akkor tegyünk aktívan azért, hogy a másik felet segítsük. Vagy az egyik vagy a másik elfog juttatni bennünket oda, hogy feloldjuk a feszültséget.
Vízöntő: Ebben a szakaszban a legfontosabb szerepet az intellektusunk fogja kapni. Így most kötelező lesz mindent megvizsgálni, mindent átgondolni mielőtt bárminek is neki veselkednénk. Ezzel elképesztően hatékonnyá fogjuk tenni magunkat, mert kizárjuk a kételyeket, a félelmeket, amelyek egyrészről természetes vele járói az életnek, de elképesztően bénítóan tudnak hatni, hanem vagyunk felkészülve rájuk gondolatilag!
Halak: Ebben az időszakban a lelkünk nyugalma, az otthonunk és az együttműködéseink mind fontos szerepet fognak betölteni a mindennapjainkban. Azzal a felhanggal karöltve, hogy rendezzünk át bizonyos dolgokat az életünkben. Kreativitással nem lesz gond, emellett pedig próbáljunk mindent együtt csinálni a szeretteinkkel és akkor minden úgy fog alakulni, hogy hosszútávon is jó legyen.
Ebben az időszakban a július 10, 11 és 14 spirituálisan kiváló napok lesznek. Ezek most nem alkalmasak materiális feladatok ellátására, de az átszellemülésre a lelki töltődésre kiválóak lesznek.
Fizikálisan a mellkasunktól le egészen a derekunkig kell jobban odafigyelni magunkra. Így a légzésünkre és az emésztésünkre is! Szóval figyeljünk oda a nagy nyaralásos evészetekre, fagyizásra és természetesen a légkondizásra is!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője