Kos: A munkánk és a pénzkeresetünk fog fókuszba kerülni, mindez azzal a felütéssel, hogy most oda kell tennünk magunkat, és nyomnunk kell erőből. Most nem szabad konfliktusba kerülnünk és így engedjük el a füleink mellett azt ami máskor nem, hiába sérti az igazság érzetünket. Nem kell ezeket eltemetnünk, nem kell lenyelnünk, csak meg kell várni azt az optimális időt, amikor ezek feloldozhatóak lesznek.
Bika: Az együttműködéseinken lesz a hangsúly ebben az időszakban, mind a belső és mind a külső világunkban. És mindkét területen komoly energiát kell bele vinnünk a történésekbe. A családi életünkben próbáljunk megmozgatni a párjainkat, hogy ők is kitudjanak teljesedni a saját feladatköreikben, a munkánkban pedig próbáljuk az a biztonság energiát sugározni, ami bennünk van, és másnak pedig nagy szüksége van rá.
Ikrek: Egy kicsit a belső világunk fog előtérbe kerülni ezen a héten. Érzékenyebbek leszünk arra, hogy segítsünk másoknak, valamint mélyebb témakörök is fókuszba kerülhetnek. Persze az Ikrek racionalitását nem mellőzve, de most a misztikus és spirituális dolgok is fogják foglalkoztatni a tudatunkat, szóval nézzünk dolgok után, olvassunk róluk, végezzük el a kutatásokat, amelyek akár el is indíthatnak bennünk ezt-azt.
Rák: Mélyebb spirituális témakörök fogják megtölteni ezeket a napokat, egyrészről intellektuálisan, más részről pedig azzal a szilár elhatározással, hogy be is iktassunk új értékrendi dolgokat a mindennapjainkba. Szóval ha ebben az időszakban képesek leszünk valamit átengedni a saját értelmi szűrőnkön, utána készek leszünk arra is, hogy ezeket a mindennapokban is meg tudjuk jeleníteni.
Oroszlán: Ebben a szakaszban nagyon fontos szerepet fog betölteni a partneri viszonyaink. Pontosabban nagyon fontos lesz számunkra, hogy fontosként kezeljük a kapcsolatainkat és az is, hogy minőségi energiát tegyünk bele az együttműködéseinkbe. A privát életünkben akár a kedvesünk kényeztetéséig is elmehetünk, a professzionális életünkben, pedig próbáljunk személyesebb hangvételben is kommunikálni az együttműködő felinkkel.
Szűz: Aktivitás, tanulás, gyakorlás ezek fogják most kitölteni ezt a hetet számunkra. Sőt ez most érvényes lesz régi dolgokra is, amelyeket egy ideje már nem csinálunk, és érvényes lesz teljesen új dolgokra is, amiben épp csak most kezdenénk bele. A lényeg az, hogy osszuk meg az időnket úgy, hogy tanuljunk is, ami kifejezetten szellemi munka, és gyakoroljunk is, ami meg fizikailag foglalja el az embert.
Skorpió: Az énünk és a lelki egyensúlyunk kerül most előtérbe ebben az időszakban, azzal az extra felhanggal, hogy most képesek leszünk fizikailag is sokat tenni annak érdekében, hogy minél kiegyensúlyozottabban tudjunk működni. Szóval meditáljunk, mantrázzunk, olvassunk spirituális témakörű könyveket, vagy éppen menjünk ki a szabadba, valami szép és eldugott helyre, ha minket az tölt fel.
Nyilas: A beszés és a kommunikáció fog most nagyon fontos szerepet betölteni a mindennapjainkba. Sőt most könnyebb lesz megnyílni olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek nagyon mélyen vannak bennünk. Valamint most ezek a beszélgetések nemcsak azt fogják szolgálni, hogy egy kicsit beszélgessünk erről-arról, hanem képesek leszünk feloldani és megszabadulni mély sérelmektől.
Bak: Mi magunk, a közvetlen környezetünkben lévők és a terveink fogják dominálni ezt a hetet az életünkben. Szóval bátran nyíljunk meg azok előtt, akik nagyon közel állnak hozzánk, és mondjuk el azokat az elképzeléseinket, amelyek már egy ideje foglalkoztatnak minket. Biztosan kapni fogunk olyan információt, olyan rálátást, olyan segítséget, ami segítségünkre lesz abban, hogy meg is tudjuk valósítani az elképzeléseinket.
Vízöntő: Mi magunk és a munkánk/életfeladatunk kerül most figyelmünk fókuszába ebben az időszakban. Ezen belül is az, hogy mennyire tesz minket lelkileg elégedetté az, amit csinálunk. És természetesen nem mindenki olyan munkát lát el, ami az ő számára megfelelő lenne. Ebben az esetben pedig az lesz a kérdés, hogy a jelenlegi munkánk melett marad-e elég időnk és pénzünk, hogy a szabad időnkben viszont azt csináljuk, amit szeretnénk.
Halak: A mindennapjaink negatív összetevői fognak most terítékre kerülni, mind emberileg, mind tárgyilagosan, mind szokásainkban. Szóval egy kiváló időszakunk lesz arra, hogy felismerjük azokat a tényezőket amelyektől meg kell szabadulnunk, mert ártalmasak ránk nézve, majd tegyünk is annak érdekében, hogy azokat a dolgokat, vágyakat, embereket, szokásokat le is zárjuk magunkban.
Ebben az időszakban a fő momentum természetesen a Húsvét lesz és a húsvéti tradíciókhoz köthető spirituális tanítások. A vidám ünnepségek mentén ne feledkezzünk el arról, hogy ez egy nagyon mély spiritualitással átszőt szakasz a világ legnépesebb vallásos közösségének életében, ami olyannyira fontos, hogy egy 40 napos böjt előzi meg, és ami a feltámadásról és az új életről szól. Még akkor is, ha nem vagyunk vallásosak, hiszen a tavasz révén, mind mi, mind a földanya újra és újra feltámadunk minden évben, hogy újra kezdjük az életünket, a téli „hibernálás” után.
Fizikailag deréktől lefelé egészen a bokánkig leszünk egy kicsit érzékenyebbek, így óvjuk magunkat ezeken a területeken.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője
De mi van a mérlegekkel? 😭😭