Heti asztrológiai előrejelzés: 2020. Augusztus 7-14…

Kos: Mi magunk, a beszéd és a kommunikáció fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. Így adódni fognak a lehetőségek, hogy eltudjuk mondani a véleményünket, és arra is, hogy ki tudjunk magunkból olyan dolgokat adni, ami esetlegesen a múltban negatív töltettel bírt az életünkben. Természetesen arra oda kell majd figyelnünk, hogy nemcsak a mondanivalónkra, hanem annak a stílusára is adnunk kell.

Bika: Mi magunk, a családi atmoszféránk és a barátaink fogják kitölteni ezt a szakaszt az életünkben. Szóval vegyük magunkat körül a szeretteinkkel és töltekezzünk  abból a boldogság energiából, amit megtudunk élni egy ilyen helyzetben. Próbáljunk meg minél több időt eltölteni velük, sőt az talán még ideálisabb is lenne, ha úgy szerveznénk az életünket, hogy minden más hatást egy kicsit ki is zárjunk az életünkből.

Ikrek: Mi magunk és munka területe kerül majd terítékre ezen a héten, főként abból a szempontból, hogy az éppen adott munkakörünk mennyire kapcsolódik az életfeladatunkhoz. Így az a hívás, hogy képesek legyünk analitikusan megfigyelni a munkánkat és a munkánkhoz kötődő dolgokat szinte automatikus lesz. Viszont ezen a héten nemcsak az analitikus megfigyelés fog menni, hanem az a megfigyelés is, hogy a munkánk milyen hatással van ránk érzelmileg is.

Rák: A belső indíttatásunk egyértelműen az lesz, hogy kommunikáljunk, és az, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, ebben a szakaszban. Viszont arra fel kell készülnünk, hogy ezt akármennyire is óvatosan intézzük, nagy valószínűséggel, ez lezárásokat, befejezéseket  fog hozni magával. Viszont az ilyen helyzetekben megtörténő lezárások és elengedések hosszútávú viszonylatban, mindig sokkal könnyebbé teszik az életünket.

Oroszlán: Ebben az időszakban vigyáznunk kell magunkra fizikailag. Ne terheljük túl magunkat, ne hagyjuk, hogy elkapjon a gépszíj és megállás, pihenés nélkül bonyolódjunk bele teendőkbe. Próbáljunk inkább szellemileg aktivizálni magunkat, sőt ez az időszak ideális arra, hogy előtérbe helyezzük az elképzeléseinket, a vágyainkat, az ambícióinkat és azokon dolgozzunk. De természetesen szellemileg tegyük a legtöbbet a megvalósításuk érdekében.

Szűz: A munkánk, az életfeladataink és a legkülönfélébb teendőink fognak előtérbe kerülni ezen a héten. A lényeg az, hogy körültekintőbben kell eljárjunk az együttműködéseinkben. Ideális esetben most ezen a héten próbáljunk minél több dolgot magunk elintézni, és akkor természetesen nem érhetik meglepetések az embert. Ha muszáj együttműködni, akkor nagyon régi, nagyon bevált arcokhoz forduljunk.

Mérleg: A lelkünk, és az érzékenységünk fog most több figyelmet igényelni, azzal az extrával, hogy sokkal, de sokkal nyitottabbak leszünk mások nehézségeire. A legfőbb dolog, ami most lényegesen kezelhetőbbé fogja tenni ezt az érzékenységet bennünk, az a művészet/kreativitás területei lesznek. Sőt ez az időszak most arra is kiváló lesz, hogy ilyen terén tanulmányokba kezdjünk, mondjuk a művészet terápia területén.

Skorpió: Ezen a héten picit jobban felfognak jönni azok az érzések a mélyből, amelyek igencsak alkalmasak arra, hogy megkínozzák az embert. Nem feltétlen lesz kiváltó ok, csak most úgy fognak állni a csillagok, hogy picit megérezzünk ezt-azt a múltunkból. A lehető legjobb ellen tevékenység az lesz, ha fizikailag aktívan tartjuk magunkat. Szóval sportoljunk, kiránduljunk, jöjjünk-menjünk a lényeg az, hogy lefáradjunk!

Nyilas:  A szívünk és lelkünk elégedettsége, valamint az együttműködéseink fognak most fókuszba kerülni ebben az időszakban! Szóval jó időnk lesz arra, hogy elmélyítsük kapcsolatainkat az újonnan kialakult együttműködéseinkben, de arra is, hogy kihúzzuk, kisimítsuk a kapcsolataink gyűrődéseit a régebb óta működő partneri viszonylatainkban is. Újfent ez lehet személyes és munka kapcsolatok terén is!

Bak: Tevékeny hétnek nézünk elébe, ami kiterjedhet fizikai és szellemi aktivitásra is. Így ezen a héten a fő princípium az lesz, hogy nyomjuk ezerrel. Ha éppen a lelkünkön dolgozzunk, akkor megtolhatjuk a haladásunkat egy kis elvonulással, amennyiben pedig éppen fizikai dolgok foglalkoztatnak bennünket, nyugodtan csináljuk azt amit, kifulladásig, ájulásig. Most ez lesz támogatva a csillagok által.

Vízöntő: A beszéd, a kommunikáció, a tanácsadás mind előtérbe fog kerülni életünk ezen szakaszában, és ez nem csak azoknak lesz jó, akiket megtudunk segíteni a mi belső bölcsességünkkel. Ez most jó lesz nekünk is. Elképesztő felismerésekre juthatunk saját életünkben és a saját magunk irányába tanúsított hozzáállásunkban, miközben éppen valaki más élethelyzetét elemezzük és kommentáljuk!

Halak: Mi magunk és a lelki egyensúlyunk és békénk fog most fókuszpontba kerülni ebben az időszakban. Kommunikáljunk sokat, hogy szelepeltetni tudjuk mindazt, ami bennünk zajlik, és legyünk nyitottak arra is, hogy ha valakit megihlet az általunk elmondottak és megpróbál segíteni nekünk 1-2 jó tanáccsal, akkor képesek legyünk befogadni azt a jót, amit éppen az a szituáció szül!

Ebben az időintervallumban a legfőbb nap, az Augusztus 12-re eső spirituális ünnep lesz, Krisna születésnapja. Indiában ezt az ünnepet száz milliók szokták celebrálni, eleinte böjttel, de az est folyamán óriási evészetekkel! Viszont ebben a szakaszban vigyáznunk kell magunkra mert az augusztus 8-10 és 12-13 is huncut lehet.

A hét első napján még a tappancsunkra kell vigyázni, de azt követően a hold egy új körbe kezd, így újra a fejünkre, az arcunkra, a nyakunkra és a karjainkra kell majd jobban odafigyelnünk!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük