A Nap az Ikrekben a Nap/Merkúr hatásokat hozza előtérbe, az erősebb ingerenciát a kommunikációra és az igényt a szervezettségre is. Hiszen az Ikrek amellett, hogy a Merkúr bolygó jegye, a beszéd, a gondos alaposság és a racionális gondolkodás jegye is. Sőt a Nap/Merkúr együttállás az igaz, tiszta, tanító beszéd bolygóállása is, szóval ilyenkor mindig könnyebb a segítő, terápiás jellegű kommunikáció.
Ebben az időszakban június 24-től ez fokozottabban is érvényesül, hiszen a Merkúr belép a Nap mellé az Ikrek jegyébe. Ily módon a beszéd területe még élénkebb lesz, egészen július 8-ig.
Mindeközben a Mars/Vénusz együttállás végett az erősebb kommunikációhoz (június 30-ig) párosul egy fokozottabb kreativitás is az intellektusunk és a tudatunk területén. Sokkal könnyebb lesz jól megfogalmazni olyan dolgokat, amelyek a lelkünk mélyén zajlanak.
Ezt követően a Mars (június 30-án) és a Vénusz (július 7-én) átlépnek az Oroszlánba, tehát újfent elő fog állni egy erősebb kreativitás, de innentől kezdve ez az irányításban, a vezetésben és a személyiségünk érvényesítési területein lesz érezhetőbb. Tehát ebben a szakaszban eljön az idő, hogy feladatok élére álljunk és jobban érvényesítsük a személyes varázsunkat!
A hónap fő eseménye a július 3-ra eső telihold, ami a Mesterek Teliholdja az indiai kultúrában. Ettől a naptól számolva az indiai ősi spirituális tradíciók szerint 4 hónapon át az istenek alszanak, s így minden áldást, tanítást és kegyet a mestereinktől várhatunk csak és kizárólagosan.
Ilyenkor Indiában nem is kezdenek semmilyen új és fontos tevékenységbe. Ezért is volt meghökkentő náluk az a filmcím, hogy „Esküvő monszun idején” , mert ők egyáltalán nem celebrálnak házassági szertartásokat ebben a 4 hónapban.
Om Tat Sat
Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője