Havi asztrológiai előrejelzés: Nap a Kosban: 2022. április 14-május 15…

Ebben a szakaszban a Nap a lehető legerősebb pozícióban áll, ennélfogva a személyiségünk általános vonásai sokkal jobban fognak érvényesülni. Viszont a dominánsabb, erősebb személyiségjegyeink talán már túl erősen is meg tudnak majd nyilvánulni. Ráadásul a Nap a Rahuval és a Merkúrral kerül egy jegybe, tehát adott lesz az erősebb önbizalom érzet, és az erősebb kommunikációs képesség is. Most kifejezetten ügyelnünk kell majd arra, hogy ne szálljunk el, ne legyünk túl kemények vagy erőszakosak, valamint arra is, hogy fokozottabb türelemmel járjunk el a környezetünk irányába.

Ez könnyebb lesz attól, hogy a Jupiter egy nappal a szakasz kezdete előtt belépett a Halakba (a saját jegyébe), így a tudatosság, az igazságérzet, a spirituális rálátás és megannyi más pozitív jupiteri tulajdonság most sokkal erősebben fogja éreztetni magát, ráadásul mindezt több, mint 1 teljes éven át.

Sőt azáltal, hogy a Jupiter egy lassabb bolygó, a hatásai még erősebben hatnak ránk, így ez a jegyváltás kifejezetten felüdülésszerű lesz azok után, hogy 2020 márciustól a Jupiter végig a Szaturnusz jegyeiben volt, ahol nemigazán érzi jól magát.

Ez egyébként egy olyan nehézkes időszak volt a Jupiternek (lásd COVID és az abból fakadó gazdasági zűrzavar), amit ezt megelőzően a 2008-2010-es időszakban járt végig utoljára, ami szintén nem volt vidám menet a világgazdaság és társadalom szempontjából!

Ezek után már tényleg kíváncsian várjuk a 2032-es évet, amikor a Jupiter újra ezekben a számára nehéz jegyekben fog tranzitálni.

Ebben a szakaszban várható az év legjobb napja asztrológiailag. Ez akkor szokott lenni, amikor a Nap és a Hold a lehető legerősebb pozícióba lép, és ilyenkor sokszor előfordul az is, hogy közben a Vénusz is a lehető legjobb helyzetben van. Ezen a napon érdemes új és fontos dolgokba kezdeni, mert azok maradandóan és kiválóan fognak alakulni az életünkben.

Ez az Akshaya Tritiya, és ezen a napon tradicionálisan aranyat ajándékoznak az emberek egymásnak Indiában. Idén, 2022-ben május 3-án ünnepelhetjük meg ezt a fantasztikus napot.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük