A Nap úgy lép be a Skorpió jegyébe, hogy egy Merkúr/Vénusz együttálláshoz csatlakozik. Tehát a jegyre jellemző spirituális, misztikus és ősi kultúrák iránti érdeklődés határozottabban lesz érzékelhető a mindennapjainkban. Bátran vessük magunkat az ilyen jellegű gyakorlásokba, tanulmányokba, de ne csak a saját örömünkre, hiszen ez a 3 bolygó együtt a tanítást és a kommunikációt is erősíti bennünk.
Szóval végezzük a lelkigyakorlatainkat szorgalmasan és emellett adjuk is tovább az ebből származó tapasztalatainkat másoknak!
Ebben az időszakban a Nap mellett egy másik erősen fizikai bolygó, a Mars is éreztetni fogja hatását, ezért nem feltétlen kell a nagyon elvont dolgokra gondolni. Hiszen a Nap/Mars hatások végett ez az időszak kiváló lesz olyan fizikai dolgokra is, mint a jóga, vagy a harcművészet gyakorlása! Viszont a lényeg az lesz, hogy ezeket ne csak sportként, mozgásként gyakoroljuk, hanem úgy is, mint mély lelkiséggel és szellemiséggel átitatott tevékenységeket!
December 3-tól 6-ig ez az erősebb energetika sokkal nehezebben lesz kivitelezhető, hiszen a Merkúr Nyilasba való átlépésével a Nap a Vénusszal marad a Skorpióban, a Mars fényszögében, így inkább a lágyabb és kellemesebb lelkigyakorlatok lesznek azok, amelyek megragadják majd a figyelmünket.
Természetesen a spirituális töltet marad, de inkább a lágyabb, terápiás művészetekkel kapcsolatos témakörök kerülnek majd előtérbe, vagy akár az olyan mély energetikai gyakorlások, mint a tantra.
December 6-tól, miután a Vénusz átlép a Nyilasba, a Nap és a Mars hatásai maradnak majd érezhetőek a Skorpióban, s így a szakaszból fennmaradó 10 nap elképesztő fizikai erőt fog tartogatni számunkra bárminek a megvalósítására.
A hónap folyamán a legfőbb momentum a december 7-re eső telihold lesz. Ugyanis ezen a napon született Dattatréja, a jóga rendszerének megalkotója. Egyébként Dattatréja nem más, mint Visnu, Siva és Brahma közös inkarnációja, éppen ezért egy elég széles repertoárból tehetünk felajánlásokat, és egy elég széles skálán megjelenő áldásban is lehet részünk.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a védikus kultúrtudományok szakértője