Heti asztrológiai előrejelzés: Február 28-Március 6, péntektől.péntekig….

Kos: Az énünk és a közvetlen környezetünk fog fókuszpontba kerülni ebben az időszakban, főként a lakó környezetünk szempontjából. Bennünk lesz az igény, hogy a kényelmi funkciókon dolgozzunk, és az olyan lágy területeknek is több figyelmet szenteljünk, mint pl. az otthonunk atmoszférája. De vigyáznunk kell, hogy ne pörögjünk túl ezt az érzetet, és ne vállaljunk be olyan fejlesztéseket, amelyeket nem fogunk tudni befejezni.

Bika: A beszéd és a kommunikáció fog ja kitölteni ezt a hetünket. De leginkább mindezt kifelé irányítva. Szinte bárkinek képesek leszünk segíteni tanácsokkal, odafigyeléssel, de arra vigyázzunk, hogy mi magunk ne maradjunk ki túlságosan a történetből. Mert persze az ember önös érdekek nélkül kommunikál, főleg ha a másik a segítségünkre szorul, de arra vigyázni kell, hogy most ne tűnjön el a személyiségünk a történetből.

Ikrek: Ebben a szakaszban ügyesen kell majd bánnunk az időnkkel, mert mi magunk és a családunk is igényelni fogja a közös időtöltést, de ugyanakkor a külvilág is igényt fog ránk tartani. Főként barátok és munkatársak formájában. Valahogy mindkét félnek kell időt adjunk, mert ilyenkor, amikor a csillagok is támogatják ezeket az érintkezéseket, akkor mindig ott van valami különleges ezekben a kapcsolatokban, ami lehet, hogy csak egy mondat, de az a mondat csak most, csak tőlük jöhetett.

Rák: A munkánk és mindaz ami ezzel jár kerül terítékre ebben az időszakban. Valamint az utazás is. A munkánkhoz, munkatársainkhoz, stb. kelleni fog a személyes varázsunk is, szóval abba sok és értékes energiát kell bele tennünk, míg az utazás, hanem a munkánkkal kapcsolatos leginkább a töltődésünket fogja szolgálni. Így be is zárul a kör, tehetünk valamit a töltődésünkért, és aztán azt a többlet energiát bele nyomhatjuk a teendőinkbe.

Oroszlán: Ezen a héten mindent egy kicsit másképpen fogunk látni. Mindent egy kicsit spirituálisabban, mindennek inkább a lényegi oldalát fogjuk érzékelni. Ehhez természetesen párosulni szokott némi elzárkózás, némi elvonulás, de ez meg ahhoz kell, hogy eltudjunk mélyülni a szemlélődésben. Mert nem is az a lényeg, hogy máshogy lássuk a dolgokat, inkább az, hogy lássunk, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is!

Szűz: A munkánk és a karrierünk fogja a legtöbbet kivenni belőlünk ebben az időszakban. Sőt arra kell vigyáznunk, hogy ne nyomjuk túl a dolgokat. Mert mindamellett, hogy az ember jól szeretné elvégezni a feladatait és képes elképesztő mennyiségű energiát beletenni a dolgokba, az egyensúly mindig és mindenkoron meg kell próbálni őrizni. Mert amennyiben hajlamosak vagyunk időnként kiégetni magunkat, az sokszor inkább megbízhatatlanságnak tűnik, és nem áldozatkészségnek.

Mérleg: Az együttműködéseink fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Mind a privát életünkben, mind pedig a külvilági életünkben. A munkánkkal kapcsolatosan ez egy kiváló időszak lesz arra, hogy újra tudjuk kalibrálni a céljainkat és a terveinket. A privát életben pedig ez az idő arra lesz a legalkalmasabb, hogy olyan témákat és területeket dolgozzunk fel a partnerünkkel, amelyek feszültséget hoznak a mindennapjainkba.

Skorpió: A kifelé irányulás az, ami most jót fog tenni a lelkünknek. Most sokkal kiélezettebben fogjuk érzékelni a környezetünket, és nemcsak a nagyon közelállókat. Szóval figyeljünk oda arra, hogy kinek tudunk segíteni. Ez lehet bármi, egy kedves szó, vagy egy bevásárlótáska felvitele az emeletre. És nem menekvés lesz a saját dolgaink elől, hanem ez egy olyan korszak, amikor nekünk is szükségünk van egy kis kívülről jövő energiának, minél több irányból.

Nyilas: Ezen a héten a finomabb érzékeléseink kerülnek előtérbe. A belső igényünk az lesz, hogy mindent sokkal alaposabban vizsgáljunk át intellektuálisan is és mentálisan is, ami erőteljesebben a megéléseket és az érzelmeket veszi figyelembe. De mindemellett az intuitív oldalunk is sokkal erőteljesebben fog működni, ami így teljesen ki tudja majd egészíteni az alaposabb vizsgálódóbb oldalunkat.

Bak: Az otthon, a család, a partnereink ezek a kellemes területek fognak most előtérbe kerülni az életünkben. De az is releváns információ lehet, hogy az erőfeszítések és a kemény munka is utat találhat hozzánk és a fent említett területek személyeihez. Szóval csináljunk dolgokat együtt, ami ebben az időszakban lehet akár kerti munka, így a tavasz közeledtével, vagy bármi más olyan tevékenység, ami szépíti az otthonunkat.

Vízöntő: Aktív időszaknak nézünk elébe, az élet minden területén. Mind aktivitásban, mind kommunikációban, mind tanulásban, mind gyakorlásban erős időszakunk lesz. De az az apró kis információ, ami majd abban fog segíteni bennünket, hogy mégis milyen irányba tegyünk a legkomolyabb erőfeszítéseinket, az a szépség. Tehát ha a terítéken lévő téma körökben ott van a művészet, a lágyság, az igényesség, akkor azokba a területekbe kell a legtöbbet bele adni.

Halak: A beszéden és a kommunikáción lesz a hangsúly ebben a szakaszban. De ez most ránk nézve is terápiás jellegű lesz. Egy részről most bátran neki állhatunk kellemetlenebb témákat és régi élményeket felboncolgatni és tisztába tenni, más részről most minden, amit mondunk vissza felé is fog működni, ránk hatva is. Amikor beszéd közben döbbenünk rá, hogy milyen jó az amit mondunk, és, hogy milyen jó lenne azt csinálni is!

Ezen a héten a Március 3.-a és 5.-e a nagyon kellemes napok, lévén Sziddha Jóga napok! Így ezeken a napokon bármit is tervezünk, az sikeres lesz! Ezenkívül a Március 3 Gyógyító Buddha nap is egyben, tehát mindenképpen tegyünk az egészségünkért.

Testileg a fejünk búbjától le egészen a gyomrunkig mindenre vigyázzunk! Az adott területen az ízületeinkre, a szerveinkre, a nyirok és vérkeringésünkre, de még a hormon háztartásunkra is!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük