Ez nem „csak” egy indiai út: Ez a Maha Kumbha Mela

Először is gyorsan elmondanám, hogy ez a buli nemcsak a világ legnagyobb emberi összejövetele vagy a világ legnagyobb spirituális találkozója. Persze az, de itt nem ez a lényeg. Itt a főként a helyszín lénye a mérvadó és hát az esemény ritkasága is.

Én nem vagyok az a riogatós fajta, de mivel ez a fesztivál csak 12 évente kerül megrendezésre, valószínű, hogy 2025re már nem lesz ilyen buli. Ugyanis ezen az összejövetelen a fő mozzanata az, hogy megfürdünk a Gangesz és a Jamuna szent folyóinak találkozásánál.

A Gangeszt tápláló gleccser olyan mértékben és sebességben húzódott vissza az elmúlt 50 évben, hogy 2025re valószínű, már csak boka lengető patakocska lesz, sajnos.

Szóval lehet, hogy vissza nem térő alkalomról van szó.

Különben is, ha úti cél és meglátogatott helyszíngyűjtögetők vagyunk, akkor ezen az úton elég sok mindent le fogunk tudni húzni a bakancs listánkról. Természetesen meglesz a világ legnagyobb gyülekezete, valamint fürdés a Gangeszben és az indiai óceánban. Egy valódi meccset, néhány Buddhista szentély, Buddha életének 4 fő helyszínének egyikén, és 3 hindu szent falu meglátogatása.

Persze megnézzük majd a Taj Mahalt is, ami több kategóriában is benne van a „Világ 7 Csodája” listák egyvelegében.

De utazunk, majd a világ legnagyobb cége által működtettet rendszeren, az indiai vasúton, és látjuk majd Dél- Kelet Ázsia legnagyobb kupoláját, a világ legnagyobb szekereit, amelyeket ráadásul minden évben újra építenek és bejárjuk majd a világ 5. és 15. legnagyobb városait is.

Oszthatunk majd ételt a szegényeknek és láttunk majd egy templomot, ami színarannyal van borítva.

Viszont előre szólók én nem tudok turista utat vezetni. Nincsenek itthonról a neten keresztül foglalható, de személyesen ismeretlen utazás szervező kontaktjaim. Mindenhová, ahová menni fogunk több tízéves személyes tapasztalat kőt, és én sokkal jobban ott vagyok otthon, mint itthon. 15 éves koromtól Indiában laktam 10 évig, tehát ott töltöttem a formatív éveim, viszont 11éve ugyanúgy visszajárok, mintha még mindig ott élnék, mert India és/vagy Ázsia nélkül én nem tudok élni.

Szóval előre szólók, hogy mi kultúrát fogunk látni és tapasztalni, nem fogunk lefüggönyözött légkondicionált buszokból szörnyülködni Indián és a nyomoron, mi benne leszünk a sűrűjében, de úgy, hogy én mindig ott leszek, mindig veletek leszek és én ott otthon vagyok, meg beszélek 2 helyi nyelvet is. Tehát biztonságban lesztek.

Om Tat Sat

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

9 Responses to Ez nem „csak” egy indiai út: Ez a Maha Kumbha Mela

  1. MaRaBe szerint:

    szerinted kinyírnának itthon, ha el akartnék menni veled oda? mikor is van ez a buli:)?
    MaRaBe, vagy csak szimplán a barátod, aki szintén eléggé otthon érzi magát ott…

  2. Vörös Mária szerint:

    Szia!

    Érdekel 🙂
    Mit tudhatok a részletekről?
    Szép napot :):) !

  3. Zoli szerint:

    Maha Kumbha Mela nem 2001-ben volt Allahabadban?
    A következőre -ha jól olvasom- még egy “kicsit” (133 év) várni kell:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Kumbh_Mela

    Szép napot,
    Zoli

    • Goredas Goredas szerint:

      Hú, de figyel valaki. Különben ha elolvasod a Wikipedia cikket a baj az, hogy a 2010es haridwariról is azt írják, hogy Purna, mint az állítólagos 12 évente Prajágosokra is. Picit össze-vissza írnak, de ha valami nem tiszta írj be nekem én meg helyre teszem a dolgokat. Nem tudom, hogy ki írta a Wikipédia cikket, de szerintem én jobban vágom a Hindu cuccokat, és most nem is vagyok nagy pofájú hangulatban. De néz körbe a neten még a nagy Google is Mahának írja a jövő évi bulit. Om Tat Sat

  4. Zoli szerint:

    Nem úgy nézem, hogy ki akarna száradni 🙂 http://en.wikipedia.org/wiki/File:Yamuna_river,_Allahabad.jpg

    Na jó nem kötözködök többet, mert igazán gondolatébresztőnek tűnik az ajánlatod :)))

    Szép napot,
    Zoli

    • Goredas Goredas szerint:

      Szívesen fogadtam kötözködésed, sajna az a kép szerintem az esős évszak végefelé lehetet eldurrantva. Általában nem így néz ki a folyó, de amúgy is a fotó, amit bevágtál a Jamuna folyó és meg a Gangeszről írtam, de tök mindegy, szent-szent.

  5. Nóra szerint:

    Nagyon vonzó! Legalábbis nekem. Mennék!!!

  6. Judit szerint:

    Igen, érdekel, vinném a kislányomat is aki szept.-ben lesz 4éves, nem korai neki?
    Mikor lesz, hány hét, mit kóstál mindekttőnknek, oltás kell e stb.
    Szépeket!

  7. Visszajelzés: Indiai Út Eligazítás, Október 13, 16 óra: Bhakti Kutir | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük