Egy kis Ájurvéda a meleg idő margójára…

Pár éve, teljesen mindegy, hogy hol, éppen mentem fel a szállásunkra a két pici fiammal, a tengerpartról. Kb. 4000 fok volt, de ahogy beértünk az épületek közé, pont bele kerültünk egy szélcsatornába. 

Csupán egy apró halovány kis szellőcske ért minket, de annyira jól esett, hogy úgy emlékszem én egy kicsit be is pisiltem az élvezettől. Mindeközben előttünk sétált egy aranyos család. A nagyon Pitta alkatú apáról, persze ömlik a víz, mint jómagamról, mellette sétál ultra kicsi, pici Vata anyuci.

Apa így szólt: “Hú ez a kicsi szellőcske is milyen jól esik, a teringettét!” (Ezt a mondatot, természetesen nem szó szerint idéztem.)

Erre Anya: “Hülye vagy, még a tömések is fájnak fogaimban ettől a fránya széltől, az árgyélusát!” (Itt sem szó szerint idéztem, hanem megtartottam magamnak a költői szabadság jogát!)

Én olyannyira örültem ennek a párbeszédnek, úgy Ájurvédikusilag!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Szóval bármilyen meleg is van, kedves vaták kerüljétek a huzatot, a légkondit és a túlságosan hideg inni és ennivalókat!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük