Ezt a mondást már hallottam indiaiaktól és a közel keleti népek születetteitől is, kínaiaktól és afgánoktól is, szóval az eredete homályba vész, de a mondás örökéletű:
„Ami ma probléma, az már lehet, hogy holnapra nem az!”
Persze én mindig azt szoktam hozzá tenni, de lehet, hogy mér kétszer akkorára dagadt, de hát én is indiai vagyok lélekben, az esélyt azért meg kell adni a gondok el illanására!
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Ádám névjegye
1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre.
Om Tat Sat
Baktai Ádám