
Évzáró és Nap a Nyilasban: December 16-31
Az év végére létrejön egy erős bolygóállás a Nyilas jegyében, ami a jogiság és igazságérzet területe, a lelkiség, a spirituális gyakorlatok és valamelyest az idealizmus területe is az asztrológiában. Itt a Nap fog találkozni a Szaturnusz bolygóval.
Az által, hogy a Jupiter és a Merkúr maradt a Skorpió jegyében, az igény még mindig ott lesz bennünk, hogy változtassunk az életviteli rendszereinken. De azáltal, hogy a Nap és a Szaturnusz együttállásba került, meg lesz az a képességünk is, hogy le tudjunk mondani dolgokról annak érdekében, hogy el is érjük céljainkat.
Sőt valószínű, hogy ezáltal majd újfent fellelkesülünk picit szigorúbb és megkövetelőbb újévi fogadalmak megtételére. Azt viszont tudnunk kell, hogy úgy lesz a legjobb esélyünk fenntartani fogadalmainkat, ha 2019-ben, Január 3-án, Csütörtökön kezdünk bele a megvalósításukba.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
És 2019-ben? 🙂