Aktuális heti asztrológiai előrejelzés: December 14-21…

Kos: Ezen a héten az fog fókuszba kerülni, hogy milyen áldozatokra vagyunk képesek annak érdekében, hogy megvalósítsuk álmainkat, ambícióinkat. Mind tárgyi, és  mind emberi áldozatokra értve.

Bika: A munkánk és a pénzkeresetünk területei kerülnek előtérbe ebben az időszakban, főként abból a szempontból, hogy ez miként hat ránk és a személyiségünkre. Valamint az is, hogy mi az, amit megengedhetünk magunknak a munkánk gyümölcséből.

Ikrek: Ebben a szakaszban a külföld, a külföldiek és az utazás fog felbukkanni az életünkben. És lehet, hogy most még nem tudunk majd elindulni, de ettől függetlenül bátran kezdjünk abba, hogy megszervezzük a következő utunkat.

Rák: Ezen a héten a egy kicsit jobban kell vigyáznunk az átlagnál. Nem kell rosszra gondolnunk, vagy nagy balesetre, valószínű, hogy csak azért kell figyelnünk mert már egy kicsit túl vagyunk hajszolva, de figyelnünk kell.

Oroszlán: Az együttműködéseink és a munkánk területe fog terítékre kerülni, főként abból a szempontból, hogy hatékonyabb legyen a munkamegosztás és mindenki azzal a területtel tudjon foglalkozni, ami neki fekszik.

Szűz: Az együttműködéseink lelki része fog előtérbe kerülni, és azok a partnerek és közelállók, akik előrevisznek bennünket. Akik társaságában töltekezni tudunk. Próbáljunk velük minél több időt eltölteni.

Mérleg: Kiváló hetünk lesz arra, hogy tervezzünk, és új rendszereket tudjunk felépíteni. Most könnyebb lesz neki futni azoknak a feladatainknak is, amelyek egy ideje már kifogtak rajtunk, vagy amelyekbe még bele sem mertünk vágni.

Skorpió: Ebben a szakaszban könnyebb lesz előállni azokkal a dolgokkal, amelyek az elmúlt időben bántottak bennünket, vagy amelyek félreértésekbe torkollottak, azért, hogy át tudjuk beszélni és értékelni ezeket a sérelmeket.

Nyilas: Most meg lesz az ihlet arra, hogy megtegyünk olyan gesztusokat és dolgokat, amelyekkel régi ellenségeskedéseket és konfliktusokat is fel tudunk oldani. Csak egy picit tegyük félre a saját sértettségünket, és menni fog.

Bak: Beszélgetős hetünk lesz, és ha még nem is tudjuk felhasználni a hallottakat, vagy azok sem látják a javát a mondanivalóinknak akikkel beszéltünk, még akkor is jobban leszünk és lesznek, mert lelkileg fog ránk jól hatni az, hogy áttárgyaltunk dolgokat.

Vízöntő: Az énünk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Közvetlen környezet alatt a szeretteinket és a lakókörnyezetünket érthetjük, és most minden energiáinkat ezekre a jelenségekre kell fordítsunk.

Halak: Nagyon vigyázzunk arra amit mondunk, mert most könnyebb lesz összezörrennünk még a számunkra tiszteletreméltóakkal is, és nem rosszból, csupán félre értésből. Szóval fogalmazzunk extra óvatosan és körültekintően.

Ezen a héten a fő momentum December 18-ra esik. Ez az a nap, amikor 5000 évvel ezelőtt Krisna elmesélte a Bhagavad Gitát barátjának, Ardzsunánk.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük