Öntsünk tiszta vizet a pohárba: „Mi is az a kasztrendszer?” I. rész…

Styles_of_SariAzt elég sokan tudják rólam, hogy Indiában laktam 10 évig, és abszolúte szerelmese vagyok az ázsiai kultúrának. Kb. 2 éves koromba kezdődött Indiával, majd pár évre rá a Japán kultúrával, és kb. mostanára már mindegy csak keleti legyen.

Erről azért én elég sokat is szoktam mesélni, meg beszélni és hát időről időre elő szokott kerülni a kaszt téma. Persze orgánumtól függően az elképesztő baromságoktól, a szimplán alul tájékozott sületlenségektől szinte már mindent láttam és hallottam. Most azért ragadtam klaviatúrát, mert egy indiai eredetű spirituális és vallási közösség portálján is sikerült belerohannom egy elképesztő nagy hülyeségbe, és hát azért nekik illene tudni.

Szóval ez hosszú lesz, de majd igyekszem rendszeresen írogatni, hogy azért valamikor majd a téma végére érjük. Mondjuk, illene nekem is megkérdezni, hogy érdekel-e ez benneteket? Vagy csak az én túl érzékeny Hindu lelkem kapja fel a vizet az ilyen balgaságokra?

Szóval a világ legrégebbi írásba foglalt és minden életterületet felölelő műve a Védák!

Az egészség megőrzéstől kezdve (Ájurvéda), a csillagászaton át (ennek része pl. a Védikus Asztrológia és a Matematika is), a társadalom és politikai tudományokon keresztül (ezek a Niti Sásztrák a közösség tudományok és az Artha Sásztrák, azaz a materiális javak megteremtésének, elosztásának, és használatának könyvei), egészen Dhanur Védáig (a harc és irányítás művészete) mindent magukba foglalnak a Védák könyvei.

És ezek a Védák írják le az eredeti kasztrendszer elveit, működési rendszereit és természetesen az előnyeit is.

A kasztrendszer technikailag majdnem hogy képességek és készségek szerint kategorizálták az embereket, és természetesen az alapelv az volt, hogy mindenki abban a rendszerben éljen és működjön, ami számára a legmegfelelőbb. És igen, emberek nem voltak kasztokba zárva, és nem az volt a lényeg, hogy mindenki rosszul érezze magát és csak a kiválasztott pár százalék legyen jó pozícióban, persze kihasználva az össze többi szerencsétlent.

És ha itt kedvünk lenne kukacoskodni, hogy ez mind szép és jó, de hát mindenki azt ír a saját rendszeréről, és úgy fényezi saját magát, ahogyan csak nem szégyelli, akkor idéznék egy elég korai, és szinte minden területen elfogadott független forrást.

A kínai zarándok szerzetes Fa Hsien időszámításunk után a 4. században utazgatott India területén és környékén és írásai széles körben elfogadott művek mind a történelemtudományok, mind a földrajzi és még az antropológia területén is. Ő úgy írta le a kasztrendszert, hogy az egy teljesen átjárható társadalmi rétegződésként működött Indiába. Kínai származása lévén úgy gondolta, hogy a királyi kaszt a legfelsőbb, mint az irányító és hatalmat gyakorló réteg, és velük kapcsolatosan ő azt jegyezte fel, hogy a királyok és fejedelmek között hozzávetőlegesen pont annyi harcos kasztbéli volt, mint pap vagy munkás/művész születésű ember, ami köztudottan úgymond a legalsó kaszt a rendszerben.

Szóval tanult és független kollegának is úgy gondolta, hogy a kasztrendszer egy természetes felosztásként működött az ókori Indiában. És kedves barátaim ez mindenhol így van, csak pl. nálunk a nyugati kultúrában erre nincs írott anyag. Nálunk a kasztrendszer magától alakult ki, mert mi sem szoktunk együtt vacsorázni politikusainkkal, és híres neves művészeinkkel, hiszen bizony ám, mi halandók más kasztban élünk.

Vagy pl. nem akkor szokott a társadalom felhördülni, amikor kasztokat áthágó bűncselekmények történnek? Mert ha, két szerencsétlen agyonveri egymást az már nem is hír, de amikor egy csóringer összetűzésbe kerül egy gazdag és sikeres arccal. Vagy amikor egy híresség lezüllik és padlót fog és úgymond „rossztársaságba keveredik”, nem ezek az igazán szaftos hírek?

És pont ez a baj, hogy nyugaton csak úgy kialakult egy társadalmi rétegződés, szinte magától, és ezt próbáljuk rávetíteni egy ősi és több ezer éven át társadalmakat működtető rendszerre.

Hogy kicsit csigázzalak benneteket a következő ezen témájú bejegyzésre:

Tudtátok, hogy Indiában az ősi, eredeti és kiválóan működő kasztrendszerben a munkás/művész/tudós kaszt kommunizmusban élt, az üzleti kaszt kapitalizmusban, a harcosok monarchikus rendszerben míg a gondolkodó réteg meg anarchiában, amit ők teokráciának hívtak?

Majd írok róla,

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

One Response to Öntsünk tiszta vizet a pohárba: „Mi is az a kasztrendszer?” I. rész…

  1. Érdeklődő szerint:

    Nagy érdeklődéssel olvastam a cikket. A folytatás hol található? Részletesebben is érdekelne a kasztrendszer. –

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük