Ugyebár Január 1 Mritju jóga volt, szóval, amibe nagyon nagy elánnal belekezdtünk elsején az valószínű, hogy bukta lesz.
De Január 6-én Sziddha Jóga lesz, és olyan éles/lágy keverék nap, amikor belekezdhetünk kellemes és elhúzódó kellemetlen dolgokba is. Ha nagyon fontos pontos dolgokba szeretnénk belekezdeni, és/vagy nagyon szeretnénk sikeresek lenni a fogadalmainkban, akkor 19.30 és 22.09 között fogjunk hozzá terveink megvalósításához.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Ádám névjegye
1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre.
Om Tat Sat
Baktai Ádám