Kos: A belső és a külső világunk fog fókuszba kerülni ezen a héten. A külvilágban tett erőfeszítéseink és a belső világunkban megélt élmények egyensúlya lesz terítéken. És persze az, hogy jó-e ez így, vagy ideje lenne változtatni dolgokon.
Bika: Ezen a héten a felelősségeink és a mások életében betöltött szerepeink fognak előtérbe kerülni, főként abból a szempontból, hogy azok, akik ténylegesen ránk vannak utalva, akik függnek rajtunk, azok milyen támaszt kapnak tőlünk.
Ikrek: A partnerünk és a munkánk és a kettő közti kapcsolat fogja kitölteni ezt az időszakot, főként abból a szempontból, hogy miként osszuk meg időnket és erőfeszítésinket, hogy egyik terület se menjen a másik kárára.
Rák: Ebben a szakaszban nemcsak nekünk kell nagyon bele vetnünk magunkat a feladatainkba, de meg kell találnunk a megfelelő segítséget is ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. És ez lesz az, ami igazából megadja a belső elégedettségünket.
Oroszlán: Ezen a héten a tervezés, neki látás, majd rájövés, hogy egyedül nem megy, majd átélése annak, hogy mással együttműködve is nehéz ív kerül előtérbe, de mindez azért fog kelleni, hogy az intellektusunk fejlődjön, ez úgymond egy gyakorlat.
Szűz: Az otthonunk és az otthonunkban élők kerülnek fókuszba ebben az időszakban, és az lenne a legpazarabb, ha mindezeket a személyeket és témákat össze is terelnénk ezen a héten. Szóval legyünk aktívak a ház körül, együtt.
Mérleg: Tanulás és gyakorlás, ezek lesznek a legfontosabb teendőink ezen szakaszban. És most az, hogy az élet nagy dolgaiban edződünk és azokat gyakoroljuk, vagy éppen egy szimpla nyelv vizsgára próbáljuk felszívni magunkat, mindegy. Tanuljunk és gyakoroljunk.
Skorpió: A beszéd kerül fókuszba ezen a héten. Az is, hogy mi beszéljünk másokhoz, és akár ezen keresztül tanuljunk mi magunk is, de az is, hogy megnyissuk magunkat az előtt, hogy befogadjuk mások véleményét, rálátását, akár csak próbaként.
Nyilas: Az énünk, a hozzánk közel állók, az aktivitás és az otthonunk kerül terítékre ezen a héten, és ezeknek az össze permutációja. Tehát lehetünk aktívak a szeretteinkkel, mindezt akár az otthonunk területén, de lehetünk aktívak abban, hogy a szeretteinkért tegyünk, és így tovább.
Bak: Meg kell vizsgálnunk a belsőnket ezen a héten, és rá kell jönnünk, hogy milyen áldozatot tegyünk azért, hogy fellendítsük a megrekedt kapcsoltainkat azokkal akik egyébként fontosak számunkra, csak az utóbbi időben mondjuk nem volt túl sok energiánk rájuk.
Vízöntő: Eljött az idő, hogy megnyíljunk a hozzánk közelállóknak arról, hogy milyen terveink vannak, vagy ép milyen ambíciókkal vagyunk most elfoglalva, úgy legbelül. Szóval ne féljünk megnyílni, a közelállók legtöbbször jól kezelik szeretteik furcsaságait.
Halak: A munkánk, az abból bejövő bevételünk, és az imént említett tevékenységek irányába meghozott kényszerű áldozatok fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban, azzal a felhanggal, hogy megéri-e azt, amit csinálunk, vagy esetleg váltani kellene.
Ezen a héten A Február 4-re eső Újhold lesz a fő pillanat. Ezen a napon kezdődik a kínai újév, de a világ legnagyobb emberi összejövetele is Indiában, a Kumbha Méla.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője