Heti asztrológiai előrejelzés: Január 24-31…

Kos: Ezen a héten az élet mély és spirituális területei fognak minket foglalkoztatni. De nem kell attól félnünk, hogy elszakadnánk a világtól. Nemcsak elvont és egzisztencialista kérdések fognak bennünket gondolkodóra fogni. A munkánk is előtérbe fog kerülni, de abból a szemszögből, hogy ez mennyire találkozik az életfeladatunkkal. Valamint az ambícióink is, főként nagy dolgok tekintetében, mint pl. a fent említett életfeladat.

Bika: A befejezés és a lezárás fog előtérbe kerülni erre az időszakra. Ami nem lesz kellemetlen vagy szomorú, és semmi esetre sem sértettségből fog fakadni. Lehet, hogy magát a folyamatot elindító élmény, eleinte egy kicsit fájdalmas, de nem ez a negatív érzelem fogja dominálni a befejezést és vagy lezárást. Valamint ez most érvényes lehet emberi kapcsolatokra, de akár munkával kapcsolatos helyzetekre is.

Ikrek: Az együttműködéseink hatékonysága fog előtérbe kerülni. Egy részről materiálisan, tehát, hogy menyire produktív a partneri viszonylataink eredményességükben, de az is látótérbe fog kerülni, hogy mennyire vagyunk képesek olyan dolgokkal foglalkozni, ami nemcsak munka, hanem az a terület is, amit szeretünk csinálni, ami egyébként boldoggá tesz minket, és ami a lényegi része a produktivitásunknak.

Rák: Tevékeny hétnek nézünk elébe és szinte minden a munkánk és az aktivitás területéről fog szólni. Most a partneri kapcsolataink is azzal a célzattal fognak megjelenni az életünkben, hogy együtt csináljuk a feladatainkat. Sőt a partnerkapcsolati nézeteltéréseink is a tevékenységeink eredményességének irányából fog most feltörni. Szerencsére mindez egy erős belső indíttatásból fog fakadni, és nem kényszerből.

Oroszlán: Ebben az időszakban leginkább a pszichés oldalunk fogja érzékelni a világunkat, és ez a finom oldalunk lesz aktívabb. AZ intellektusunk és az elménk fogja vinni a prímet, ami így egyébként egy kiegyensúlyozott érzékelést eredményez. Hiszen mindent megtudunk vizsgálni az érzelmek és a racionalitás oldaláról is. De azt ne feledjük, hogy próbáljuk tartani az egyensúlyt, hogy ne billenjünk el egyik véglet irányában sem.

Szűz: A lelki egyensúlyunk és a lelki békénk fog most előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek minket egyensúlyban és melyek azok amelyek kibillentenek. Mind zene, mind irodalom, mind emberi kapcsolatok szintjén, de akár az olyan egyszerű területeket figyelembe véve is, mint pl. ételek, életviteli ritmus, mozgás és egyéb olyan dolgok, amelyek részei a mindennapos életünknek.

Mérleg: A tanulás és az aktivitás fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Mindez a partneri viszonyaink tekintetében. Tehát ez egy kiváló időszak, úgymond tanulni a partnerünkről, és tenni értük. Mindeközben ügyelni az egyensúlyra, hogy miközben értük teszünk, a partnerünkért az belülről jöjjön, és ne kényszerből, hiszen mi értelme tenni valakiért, ami által eltávolodunk attól az illetőtől.

Skorpió: A kommunikáció fog előtérbe kerülni ezen a héten. Az, hogy amit mondunk az lényeges a belső tartalom szempontjából is és a külcsín szempontjából is. A Védák azt mondják, hogy az igaz beszéd, szép beszéd is. Mert milyen kár az, ha valami jót azért nem tudnak elfogadni, és/vagy megszívlelni, mert olyan mód került kikommunikálásra, ami elsöpri a tartalmi részt, a fontosságát, a mondanivalóját.

Nyilas: Az énünk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni. Mindez azzal a felhanggal, hogy most képesek leszünk új életviteli rendszereket felépíteni. Nemcsak magunkra nézve hanem az egész családunkra nézve, sőt leginkább úgy, hogy amin változtatunk az együtt tegyük meg. Az élet bármelyik és akár minden területén. Edzéstől a kertészkedésig, az otthonunk tisztán tartásától az együtt lazulásig.

Bak: Mi magunk, a családunk és a közvetlen közelünkben élők fognak fókuszba kerülni, azzal az extra feltétellel, hogy most próbáljunk minél több minőségi időt eltölteni egymás társaságában, lehetőleg a külvilág háttérbe szorításával, amennyire csak lehet, egészséges módon. Így ez egy kiváló időszak lesz arra, hogy töltődjünk és regenerálódjunk és arra, hogy összekovácsolódjunk a hétköznapi nagy rohanásban.

Vízöntő: Ez a szakasz kiváló lesz arra, hogy a féltve őrzött terveinken és legbelsőbb vágyainkon dolgozzunk. Amelyekkel egy ideje már nem volt időnk vagy energiánk foglalkozni. Ehhez kelleni fog idő, egy kis elvonulás, de a barátaink és a szeretteink támogatása is. Így ügyeljünk arra, hogy csak azzal foglalkozzunk behatóan, ami megérdemel ennyi erőfeszítést magunktól és a szeretteiktől egyaránt.

Halak: A munkánk és a pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni. Főként abból a szempontból, hogy ezek a területek milyen hatással bírnak ránk és családunkra. Hogy milyen áldozatokat kell meghoznunk, hogy mindez egyensúlyban van-e azokkal a javakkal, amelyeket a munkánk hoz be az életünkben. Hiszen mindkét irányban lehet állítani a helyzeten. Visszább fogni a munkát, mert ha nincs időnk élvezni a gyümölcsét, akkor felesleges annyit tenni érte. Vagy úgy, hogy szétnézzünk egy gyümölcsözőbb munka irányában!

Ezen a héten a fő momentum a Január 30 lesz. Ez a csillagászati tavasz első napja idén, mert ezen a napon tér vissza keringés a növényekbe! Indiában ezen a napon ünneplik meg a Tudás Istennőjének napját is!

Asztrológiailag a Január 26, 27 és 31 napok is igen kellemesek lesznek.

Testileg a Hold vándorlása miatt csípőtől lefelé a lábaink ujjvégéig kell majd vigyázni magunkra. Az ízületeinktől az érhálózatunkig. A nyirok keringéstől a bőrünkig. Tehát mindenre a lábainkban. Az utolsó nap vége felé azért már oda kell majd figyeljünk a fejünkre is, hiszen újra indul a ciklus! 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .