Kos: A munkánk, az erőfeszítéseink és a leküzdendő nehézségek fogják kitölteni ezt a időszakot. De arra vigyáznunk kell, hogy ne terheljük túl magunkat, ne vállaljuk túl magunkat. Most egy kicsit nehézkesebb lesz a másokkal való együttműködés is, szóval ne tervezzünk arra, hogy lesz segítségünk. Álljunk be egy hosszútávon fenntartható tempóra és csináljuk végig ezt az időszakot.
Bika: Erre a hétre a hangsúly most a szervezettségen lesz. Szóval bármit is tervezünk megoldani, azt csináljuk jól átgondolt tervek mentén. Sőt, bátran gondolkodhatunk újításokban is és alternatív megoldásokon is, de az új dolgokat is egy rendszer mentén végezzük el. Ugyanis ez fogja megadni azt a belső, lelki nyugalmat, hogy amellett, hogy végezzük is feladatainkat, még hatékonyak is tudunk lenni.
Ikrek: Aktív szakasznak nézünk elébe, ami telis-tele lesz olyan megoldandó feladatokkal amelyek se nem könnyűek, se nem kellemesek. Viszont amennyiben most képesek leszünk felgöngyölíteni ezeket a szállakat, elképesztő mennyiségű nyomás alól tudjuk felszabadítani magunkat. Szóval bátran vágjunk bele olyan feladatokba, amelyeket halogatni szoktunk, amelyekről szeretünk „megfeledkezni”.
Rák: Pörgős hetünk lesz, de lesz segítségünk. Sőt, most a nagyon szervezett, a velejéig kitalált üzemmódban való tevékenység is hihetetlenül hatékonnyá tehet bennünket. A lényeg az lesz, hogy tudjunk lelkileg is azonosulni a megoldandó feladatokkal és olyan emberekkel működjünk együtt akik szintén tudnak. Ezenkívül legyenek jól ki gondolt terveink és így semmi sem téríthet le bennünket a siker útjáról.
Oroszlán: Most a lelkierőnkkel és a kommunikációs képességeinkkel sokkal többet tehetünk a környezetünkért, a szeretteinkért úgy en bloc másokért, mint ha effektíven ténylegesen fizikailag lennénk aktívak. Szóval legyünk erősek, legyünk mi a támaszok, kommunikáljunk úgy, hogy azzal megerősítsünk és felhatalmazzunk másokat! Sőt, mindezzel a saját lelkünkért is tenni fogunk.
Szűz: A saját életterünk fog terítékre kerülni, azzal az elszántsággal, hogy változtassunk dolgokon. Szóval építsünk új rendszereket, akár a mindennapi teendők szintjén, akár a hosszú távú, nagy horderejű feladataink terén. A lényeg az, hogy mozduljunk ki a megszokott kerékvájatainkból és merjünk olyan beidegződéseken, szokásokon változtatni, amelyek már nem biztos, hogy az érdekeinket szolgálják.
Mérleg: A lelkünk, a belsőnk, a bennünk mélyen futó dolgok fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. De arra vigyáznunk kell, hogy nem gubózzunk be és ne zárjuk ki a külvilágot. Kommunikáljunk sokat és az a céllal, hogy a bennünk zajló folyamatokat is megmutassuk a hozzánk közelállóknak. Szóval ne tereljünk, ne csak cseverészünk, hanem tárjuk fel a bennünk zajló történéseket, persze csak azoknak, akikkel vagyunk olyan nexusban.
Skorpió: Ez a hét egy kicsit intenzívebbnek ígérkezik, mint a szokásos, béke időbéli időszakok. De arra vigyázzunk, hogy ne toljuk túl! Bennünk is egy csomó új dolog fog megformálódni, fizikailag is képesek leszünk, hogy megvalósítsuk őket, mindezt képesek leszünk jól is kommunikálni, de ettől függetlenül próbáljunk egy picit lassítani. Ne feledjük, „aki sokat akar markolni, keveset fog fogni”.
Nyilas: A munkánk, a terveink, a pénzkeresetünk, a boldogulásunk és az ehhez hasonló külvilági feladatköreink fognak fókuszba kerülni a hét folyamán. De az elengedhetetlen lesz, hogy erről kommunikáljunk is. Mert ha, csak a feladataink megoldására, a teendőink végrehajtásába temetkezünk, ki leszünk csavarva a hét végére. Kommunikáljunk! Osszuk meg a mindennapjainkat másokkal és így sokkal könnyebb lesz dolgokat könnyedén csinálni.
Bak: Most olyan nagy dolgok fognak minket foglalkoztatni, mint pl. a lelki nyugalmunk, a munkánk és az életfeladatunk, tehát a hivatásunk. De a jövőképünk, a terveink, és az ambícióink is helyet fognak kérni az életünk zajlásának asztalánál. És mindennek egyetlen egy dolgok lesz a kulcsa! Hogy mi hol vagyunk benne a történetben! Mert ameddig megtaláljuk magunkat abban, amit csinálunk, nem lehet bajunk.
Vízöntő: A külső és a belső világunk területei fognak terítékre kerülni ebben az időszakban. Így pl. a munkánk a hivatástudatunk szempontjából is megmérettetésre kerül bennünk, de abból a szempontból is, hogy a mindennapi teendőink milyen hatással bírnak ránk, lelkileg. De vica versa is! A lelki értékrendünk milyen módon befolyásolja a döntéseinket, amelyeket a külvilági életünk érdekében kell, hogy meghozzunk!
Halak: A hét folyamán az együttműködéseink fognak előtérbe kerülni, minden téren. Így a belső világunk együttműködései, mint pl. a szerelemi életünk partnerei, de a külvilági partnerkapcsolataink is, mint pl. munka kapcsolat, az együttműködési képességünk a környezetünkkel, mint pl. szomszédok, beosztottak, stb. A lényeg az, hogy képesek legyünk mindenkivel az ő szintjükön együtt működni.
Ez a hét egy kicsit zavaros lesz asztrológiailag, így ha muszáj valami nagyon fontosat beiktatnunk erre az időszakra, akkor azt csütörtökre tegyük, november 24-re.
Fizikailag a derekunktól le egészen a térdeinkig kell vigyáznunk magunkra, minden téren. A bőrünktől egészen a csontjainkig!
A hét ájurvédikus tanácsa a rendszeres vírus/baktérium irtás, természetesen! Mindezt fsűzerekkel és zöldfűszerekkel, amit bármibe belecsempészhetünk. A házilag elkészített vajkrémbe, de akár belefőzhetjük őket a teáinkba is! Sőt, maguk a fűszerek is lehetnek a tea. Próbáljunk ki egy fahéjas-gyömbéres teát! Ínyencek beleszelhetnek 1-2 almát is!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a védikus kultúrtudományok szakértője