Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Június 4-11…

Kos: Ahhoz, hogy ezen a héten is jól tudjunk működni, hogy képesek legyünk beszélni, kommunikálni és érintkezni a külvilággal, muszáj lesz egy kis elvonulást beiktatnunk. Szóval meg kell teremteni azt az időt, hogy tudjunk egy kicsit egyedül lenni. Ezzel a feltöltődéssel felvértezve már lényegesebben kifinomultabban leszünk képesek kommunikálni és sokkal kreatívabban is!

Bika: Ebben az időszakban a személyiség jegyeink sokkal dominánsabban fognak kiérződni rajtunk, és a kommunikációs csatornáink is sokkal jobban fognak működni. Így most azon fogjuk kapni magunkat, hogy a környezetünk, legyen azok a családtagjainkat és a barátainkat sorba fognak állni nálunk egy kis töltődésre. Ez természetesen mindig egy oda-vissza játék, de most mi leszünk azok a felek, akik töltünk.

Ikrek: A munka és a megélhetéssel kapcsolatos teendőink most sok időt és figyelmet kívánnak meg tőlünk ezen a héten. Sőt most egy kicsit több áldozatot is kell hoznunk ezen a téren, legyen az hosszabb munka órák, vagy olyan feladatok bevállalása is, ami nem teljesen a mi feladat körünkhöz tartoznak. De hosszú távon most ez a hozzáállás fogja leginkább a javunkat szolgálni.

Rák: Erre a hétre azt a feladatot fogja leginkább támogatni a sors, hogy váljunk meg bizonyos dolgoktól. Sőt most mindezt kreatívan kell megtennünk. Nem feltétlen kell nagy dérrel-dúrral, hanem inkább csak kivezetni dolgokat. Sőt most nemcsak materiális és tárgyilagos dolgokra kellene gondolnunk, hanem a személyes és az érzelmi életünk területén is lehet majd egy kicsit jobban szortírozni.

Oroszlán: A munkánk és a pénzkeresetünk területein adódni fognak a lehetőségek, sőt egész jók is. Viszont ahhoz, hogy ebben az időszakban előre lépéseket legyünk képesek abszolválni, szükségünk lesz némi segítségre és támogatásra a partnereinktől, együttműködő feleinktől. Ez most dominánsan a munkánk terén lesz érezhető, de a férfi-női partnerség terén is igaz lehet a privát életünkben.

Szűz: Ezalatt az időszak alatt az együttműködésen lesz a hangsúly! Együttműködésen a munkában és mindenféle már partneri helyzetben is. De most az együttműködés nemcsak a munkában és a világi dolgokban tesz majd hatékonyabbá bennünket, abban is segíteni fog, hogy olyan témakörökben is tudjunk tanácsot kérni, kommunikálni, ami végett lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbak tudunk lenni.

Mérleg: Ezen a héten az élet misztikus és spirituális területei fognak jobban előtérbe kerülni. Így összpontosítsunk befelé! Meditáljunk, olvasgassunk a témakörben, esetleg menjünk el egy ilyen töltetű előadásra. Amennyiben nem igazán ez az asztalunk próbáljunk minél segítőkészebbek lenni a környezetünk irányába. Nem kell agyalni, nem kell túl bonyolítani a helyzetet, csak csináljuk azt, amire szükség van.

Skorpió: Az együttműködésen lesz a hangsúly ebben az időszakban. Figyeljünk a partnereinket árgus szemekkel és próbáljuk magunkat minél hasznosabbá tenni. Támogassuk szeretteinket, segítsük őket ott ahol tudjuk, és szenteljünk különös figyelmet a környezetünk nehézségeire. Mi mint kívül állók sokkal jobban látjuk majd azt, hogy mit kellene tenni, mint azok akik benne vannak az események össztűzébe.

Nyilas: Ezen a héten érdemes lesz új dolgokat tanulni, új képességeket elsajátítani. Sőt a most adódó lehetőségek nemcsak a mi képesség rendszereinket fogja bővíteni, hanem azokat a képességeinket is, ami keresztül másokkal is könnyebb lesz majd az együttműködés. Szóval próbáljunk olyan tanulmányok után is nézni, ami révén a jövőben másokat is meg tudunk segíteni.

Bak: Ebben az időszakban az életviteli rendszereink fognak fókuszba kerülni. Egyrészről ott lesz bennünk az igény, hogy összeszedettebben működjünk, hogy új életviteli rendszereket iktassunk be a mindennapjainkba. Másrészről pedig sokkal hatékonyabbak is leszünk a mindennapokban, amennyiben összeszedettebben működünk.

Vízöntő: A tanuláson lesz a hangsúly ezen a héten és azon, hogy tovább is tudjuk adni a tanultakat. Szóval a belső indíttatásunk az lesz, hogy ezen a héten tanítsuk a világot. Azt fogjuk érezni, hogy mindenkihez kell szólnunk néhány jó szót, hogy meg kell osztanunk velük értékes információkat, sőt akár azt is, hogy mindenkit egy kicsit bátorítani kell újdonsült tudásunkkal.

Halak: Ezen a héten fizikailag kell aktívabbaknak lennünk. Szóval tegyünk magunkért, a fizikai egészségünkért, edzéssel vagy kirándulással, ami még jobban fog elsülni, ha azt a szeretteinkkel csináljuk. De az is jó lehet, ha az otthonunk környékén aktivizáljuk magunkat. Fejezzük be a régóta félbe hagyott dolgainkat, legyen az kerti munka, vagy lakáson belül teendők.

Ezen a héten a fő esemény a Június 10-re eső újhold lesz. Mert ugyan újholdkor a Hold gyengének számít az asztrológia szerint, de ebben a hónapban az újholdkor a Hold a Bika jegyében áll, ahol pozícionálisan a lehető legerősebb helyzetben áll. Így ez egy igencsak misztikus jelenség! Mindenféle spirituális teendőre ez egy kiváló nap lesz!

Fizikailag a Hold egy újabb körbe kezd bele, így Június 5 estéig a lábainkra kell vigyáznunk, de után a hét többi részében a fejünkre, az arcunkra, a nyakunkra és a karjainkra! Szóval még véletlenül se szervezzünk be magunknak fogorvost, de még egy ártalmatlan manikűrt sem!

Om Tat Sat

 

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük