Egy idézet a fiatalság nehézségeiről, Ráma által megfogalmazva…

Válmíki Risi, az ősi India egyik legprominensebb költője a Rámajána mellett más szentiratokat is jegyzett. Többek között a Jóga Vasistha nevezetű művet is. Íme egy idézet ebből a műből Magától Rámától, a Rámajána főhősétől:

“Az ifjúság útjai a tévedések útvesztőjén keresztül a pokol kapujához vezetnek. Akik túljutnak a fiatalkorukon anélkül, hogy romlásba süllyednének, azokat már semmi más nem ronthatja meg. Sőt, akik túljutnak a fiatalság rettenetes és kárhozott útvesztőjén, ami telis-tele van mindenféle csodákkal és élményekkel, őrájuk azt mondják, hogy valóban bölcsek.”

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Bhakti Kutir bölcsességek, Srí Bhakti Kutir Szamhitá, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük