Bhakti Kutir Tanfolyam Hírek

December 2.-án reggel 9től Hatha Jóga Oktató Képzés!!!

Maradunk a fizikai síkon, amit a múlt alkalommal tanultunk az ízületek mozgás anatómiájával kapcsolatosan, azt fogjuk mélyíteni. Meg fogjuk azt tanulni, hogy az ízületeket, hogyan kell biztonságosan kimozgatni, azaz a következő óra a “Passzív Jóga Terápia” jegyében fog telni.

Ez azért szükséges mert gyakoroljuk a mozgás anatómiáját a jógának, és persze az is elő fordulhat, hogy valaki beakad, becsípődik az órán, amit egyszerű biztonságos orvosi kimozgatással még melegében könnyen korrigálhatunk.

Tehát aki mondta, hogy még csatlakozna a második alkalomtól, az nyugodtan, mert így egy jó képet kap arról is, amit vettünk a múlt alkalommal, persze azért társaink jegyzetét kérjük el, mert azért vettünk anyagot rendesen.

December 10.-én a Védikus Asztrológia Előadás Lesz a Kutirban!

Jó páran jelezték, hogy az elsőn nem tudnak ott lenni, de a másodiktól jönnének. Ezért múltkor fél napot vettünk, ami azt jelenti, hogy aki 10.-én jön először, az reggel 10-től fog kezdeni, és végig hallgatja azt, amit már vettünk a többiekkel. Azok akik voltak a múltkor is, jöjjenek 14 órára, és akkor onnantól már együtt veszük át az új anyagot a csoport mindkét részével.

Om Tat Sat

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir, Horoszkóp, Jóga | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük