Bhakti Kutir Kalendárium 2022…

Kedves Bhakti Kutir Kalendárium használók!

A nyomdai munkálatok már egy ideje készen vannak, de sajnos a kötészettel még nem jutottunk dűlőre! Sajnos begyűrűzött a papír hiány ide is és így December 15 és 23 közé illesztettek be minket, úgy, hogy már több mint egy hónapja leadtuk az igényeinket! 

Szóval nagyon rajta vagyunk és könyörgünk, hogy az időintervallum elejére kerüljünk, hogy a postázás is rendbe legyen! Rajta vagyunk, csináljuk! Amint vannak friss híreim egyből jelentkezem!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

One Response to Bhakti Kutir Kalendárium 2022…

  1. Porembáné Török Katalin szerint:

    Kedves Ádám!

    Érdeklődnék, vásárolható-e még a 2022-es kalendárium?

    Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük