Panchanga 2010 Dec – 2011 Jan
December 16tól van egy Nap, Mars, Merkúr és Rahu (felszálló Hold csomópont) együttállás a Nyilas jegyében. A Nap és Mars együttállás mindig azt eredményezi, hogy olyan mennyiségű energiák szabadulnak fel, hogy az ember mindent meg tud oldani és bármit el tud érni.
Híres Nap/Mars együttesről hirtelenjében Napóleon, Szádám Huszein és Hitler jut eszembe. Persze most nem a harcosság itt lényeg, hanem az, hogy ők se nem jó születéssel, se nem pozícióval nem bírtak „karrierjük” elején, de a maguk nemében magasra emelkedtek.
Tehát, amíg a Nap és a Mars együtt van 2011. Január 8-ig a csillagos ég a hatás. Persze az még különlegesebb, hogy mindez a Nyilas jegyében történik, ami tüzes, mint a fent említett két bolygó is, akik ráadásul még jól is érzik magukat a jegyben. Ugyanakkor a Nyilas egy idealista harcos szerzetes jegy. Harcos szerzetes, mert tűz/víz keverék jegy. A tüzes jegynek egy vizes bolygó az uralkodója, a Jupiter. E végett a Nyilas egy kicsit idealista, így most ez a szakasz arra lesz kiéleződve, hogy ötleteket elképzeléseket próbáljunk megvalósítani. Persze mindig van de, az ért itt található a Rahu is, ami ráadásul esésben, tehát nagyon gyenge pozícióban van, tehát vigyázzunk a hamiságra, a Nyilas jegyében zajló ilyen jellegű bolygó állások hozhatják magukkal azt is, hogy nem az ideáinkat próbáljuk megvalósítani, hanem utólag az elrontott döntéseinket próbáljuk idealizálni. Vigyázzunk tehát azzal, hogy ne gyártsunk filozófiát hamis dolgok prezentálására, vagy azzal, hogy ezt ne tudják nekünk beadni.
A December 21es Holdfogyatkozás még inkább erre hajazz. Minden bolygó a Vénusz kivételével változó jegyben lesz, ami azt jelenti, hogy elképzelések, megállapodások akár a látszólag nagyon erősen lefektetet működési elvek is változhatnak ripsz-ropsz egy szemvillanás alatt. Mi magunkban is figyeljük a tendenciát, hogy egy új „ragyogó” terv miatt ne rúgjunk fel jól bevált dolgokat, ne engedjünk a könnyebb út csábításának.
A védikus világképben amúgy is a Holdfogyatkozás kedvezőtlenek számít materiális dolgokra, de spirituális tevékenységekre nagyon jó. Tehát ez inkább egy elcsendesülős nap, mint pörgős, aktív világmegváltónap. Akik amúgy is érzékenyek a teli Holdra, stb. azok különösen vigyázzanak. Nyugati kutatások szerint is a Holdfogyatkozás szervezetünk fizikai funkcióit, mint pl. az emésztést, lelassítja, de a gondolkodásunkat, és más szellemi dolgainkat, pedig felgyorsítja, túlpörgeti.
Január 2.ára a Merkúr vissza retrográl a Skorpió jegyébe, amibe bele érkezik a Vénusz is,
Ezen két bolygó együttállása a diplomatikus kommunikációt segíti elő. Így Január 8ig, ameddig a Nap, Mars, Rahu állás van a tüzes Nyilasban és Vénusz/Merkúr a Skorpióban, nagyon komoly változások mehetnek végbe bennünk.
Egy részről a Nyilast és Skorpiót hívják a harcos szerzetes jegyeknek, mert mindkét jegy Tűz/Víz keverék jegy, ami magába rejti a Víz lágyságát és a Tűz keménységét. Ebben a szakaszban meg lesz az erőnk ahhoz, hogy változtassunk olyan dolgokon, amiken már réges-rég szeretünk volna, vagy már réges-rég változtatni kellett volna. Valószínű, hogy idén több újévi fogadalom lesz betartva hosszú távon, mint más években. De inkább Január 2-án próbáljuk megtenni őket.
De akiknek a Nyilas vagy Skorpió jegye támadott, vigyázniuk kell, mert a sok tűz a nyilasban zsarnoki energiákat is meg mozgathat erre hajlamosakban, csak legfeljebb a Vénusz/Merkúrral együtt ezt lehet, hogy megpróbálják szépen tálalni.
Január 9.én a Mars áthalad a Bak jegyébe, ami a Mars legerősebb pozíciója. Itt a Mars a természetes zodiákusban a 10. házba kerül, ami a munkával, sikerekkel és életfeladatokkal kapcsolódik.
Ebben az időszakban erőfeszítéseink sikerrel járhatnak, kivételesen Január 14től, amikor már a Nap is a Bak jegyébe kerül. De az már a következő havi Panchang krónikája lesz.
Előzetesen csak annyit, hogy a Nap Bakba való megérkezése jelzi azt, hogy a Nap belekezdett az északi pályájába, amikor minden általában sokkal könnyebb és kedvezőbb nekünk az északi féltekén. Tehát a Január 14 Makara Sankranti napja, azaz a Nap Bak jegybe érkezésének napja, ami az ősi indiai kultúrában egy százezerszeres nap, ami azt jelenti, hogy minden tettünknek 100 ezerszeres a visszahatása. Indiában persze mindig, de ilyenkor is szoktak ételt osztani a rászorulóknak, templomba menni, stb. Próbáljunk önzetlen, jó cselekedeteket véghezvinni.