Maha Kumbha Mela 2013

Gondolom a bejegyzés címéből kiderül, hogy se én, se az indiai spirituális közösségek nagy része nem tervez egy 2012-es világ végével.

Már úgy is annyit hadováltam a Kumbha Méláról a Jóga órákon, végre leültem és kiszámoltam az egészet. 2013. Január 27-től Február 25-ig tart az egész ünnep, és Február 10. lesz a fő fürdő nap. Szóval erre kellene készülnünk, 2013. Február 10-én Prayágnál kell lennünk, hogy 90 millió, főként Hindu zarándokkal együtt meg tudjunk fürdeni a Gangesz és a Jamuna szent folyóinak összetalálkozásánál.

Hídon átkelés a Kumbha Melán

Már gondolkodtam a logisztikán is, és sajna az a baj, hogy hiába járnak a hölgyek többen jógára, meg zarándok utakra, csak annyi hölgyet fogunk tudni elvinni, ahány férfiember eljön az útra. Jó, amikor 2001-ben ott voltam, „csak” 35 millióan voltunk, de szinte lehetetlennek tűnik számomra, hogy ott még kétszer annyian elférnénk. Ezért a tömegben majd úgy kell felálljunk, hogy minden hölgyre jusson egy úr is, mert durva lesz a tömeg és néha a lökdösődés is.

Pluszban most a kutatók azt mondják, hogy 2025-re, a következő Kumbha Melára a Gangesz már inkább csak patak lesz, abból eredendően, hogy mennyire zsugorodik az a jég gleccser, ami táplálja a folyót. Így lehet, hogy ez lesz az utolsó Mela, és akkor valószínű, hogy még nagyobb lesz a tömeg, mint gondolták volna.

Szóval 2013-ban megyünk a 12 évente megrendezett szuper Jóga fesztiválra!!!

Könnyebb is lesz kibírni a 2012-es riogatást, ha 2013-ra készülünk. Amúgy is már fokozódott a nemzetközi helyzet. Pár napja harangozták be, hogy a Maya újév elkezdődött és szerintük már most 2012. van.

De akkor most mi van? A 2012.12.21 világ vége nem is 2012-ben lesz a Mayák szerint? Vagy nekik akkorra esik, de nekünk az a kevésbé misztikusan hangzó 2012.06.18-ra esik? Vagy a Mayáknál egy év több mint másfél év?

Mindegy, menjen a riogatás, majd megint jól fog fogyni az elemlámpa a boltokban. Itthon Magyarországon is már vannak, akik földeket vesznek, gazdálkodnak és fegyvereket szereznek be. Persze eközben azt mondják, hogy egy nagy spirituális változás lesz 2012. után, meg olyan beavatást kapunk, amitől 3 napra elveszítjük látásunkat, stb. De akkor most mégis azok fogják túlélni az egészet, akik fegyvereket tartanak otthon? Az bizti, hogy óriási spirituális ugrás lenne a föld történetében, ha csak a fegyveres földtulajdonosok élnék túl az apokalipszist.

Szerintem bátran készüljünk a világ legnagyobb fesztiváljára!!!

Om Tat Sat

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Jóga, Utazás/Zarándoklatok
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

One Response to Maha Kumbha Mela 2013

  1. Budavári Tamás szerint:

    segítek a márkettingban. szal, az úgy van, hogy CSAk azok fogják túlélni akik ott lesznek Veled. persze ehhez előbb regisztrálni kell nálad még a bűvös dátum előtt. és én meg kérek némi százalékot. mer valamiből csak kell fegyvert vennem…
    de kérdés is van. ugye. az egyik elmélet szerint (a 3 napos vakság) akkora lesz a spirit ugrás, h sokan abba fognak belehalni. mert nem tudják elviselni az isteni rezgést. a testük. viszont akkor a ‘rosszak’ mind meghalnak. az Ők. nem a Mi. van-e vmi a Védákban a ‘rosszakról’? tudod. közös nagy ellenségeink. jó tudom. nyilván semmi. de írnod kell vmi vitzeset.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük