Régészek és antropológusok már sokszor boncolgatták, hogy létezik a kollektív tudat, mert különböző korokban többször kimutatható volt, hogy ugyanabban az érában az emberek akár sok-sok 1000 kilométerre egymástól ugyanazokat a dolgokat fejlesztették ki egymástól függetlenül. Carl Jung kifejezetten kutatta az emberiség közös tudatalatti létezését.
A Védák úgy tartják, hogy akkor válik valami divatossá vagy felkapottá a köztudatban, hogyha az a tárgy vagy ember felhatalmazottá válik. Természetesen a Védák alapfilozófiája az, hogy mi élőlények lelkek vagyunk és semmi közünk az anyagi testhez, amiben éppen éldegélünk. A lélek természete az, hogy örökéletű, minden tudás birtokosa és állandóan boldog (ez azért elég szigorúan optimista hozzáállás, nem?), így nincs is semmi közünk a pusztán materiális jellegű dolgokhoz.
Ezért egy materiális tárgy azért válik vonzóvá a léleknek, mert egy másik lélek belevitte a tudatát. Liszt, só, paradicsom, sajt és miegymás összecsapva egy lavórban nem annyira fantáziamozgató, de pizzaként elkészítve és tálalva már egészen más az érzés.
Az anyag attól válik vonzóvá, hogy felhatalmazza a lélek. A testünket is, ami állandóan változik, mégis a tükörben „mindig” magunkat látjuk, 5 éves korunktól 85 éves korunkig, a lelkünk mozgatja, és teszi ellenállhatatlanná vagy érdekessé mások számára. Ezért is van az, hogy a valóság show-k, sztárok életének bemutató sorozatai annyira népszerűek, mert emberekről szólnak, lelkekről és nem pusztán az anyagról.
Persze ez egy hihetetlen felületes módon összepattintott cucc, de az elv stimmel: lelkekről szóló műsorok lelkeknek, és meg van a nézetség. A vicc az egészben, hogy olyan embereket mutogatnak, akik nem igazán tesznek értékileg az életünkhöz, és mégis sorozatban gyártják az ilyen celeb gyanús termékeket.
Régen a média nem engedhette meg magának, hogy ne írjon olyan emberekről, mint Elvis, vagy a Beatles, mert az emberek lényegesen kevesebb példányban vették lapjaikat, ha nem voltak hírek az ilyen húzó emberekről. De mivel nehéz volt becserkészni ezeket az embereket, vagy netán még kerülték is a médiát, ezért kitalálták a médiában, hogy legyártják a hírességeket. Már tárgyaltuk azt a védikus elgondolást, hogy mindent lehet, de meg van mindennek a visszahatása. Ezért van az, hogy mindenki celeb lehet. A média gyártja és gyártja a „hírességeket” és sorba dobja is el őket és így egyre több és több celeb kering a köztudatban.
Így lehet, hogy a bivalypusztamakonyási helyi tévében is világbajnok, világszépe és világrekorder mókusok izzítanak, és ezzel a média magának gyárt ellenlábasokat és rontja saját hitelét azáltal, hogy az általuk kiutált, lesajnált emberek még mindig sztárok 5 kilométerrel, vagy 2 csatornával arrébb. Mondjuk egy nagyon komoly média guru barátom viccesen meg is jegyezte, hogy az érdekesség a magyar médiával kapcsolatosan az, hogy a magyar média kizárólag a magyar médiáról szól.
Nekem speciel az hiányzik a régi sztárokból, hogy azok tehetségesek voltak. Alfonzó mondjuk kiválóan hegedült, éveket dolgozott erőművészként cirkuszokban, bejárta az egész közel-keletet díjbirkózóként, ahol a birkózásnak hihetetlen kultúrája és színvonala van, és hát tudjuk, hogy hihetetlenül vicces volt, és fantasztikus színész is. Mondjuk a hegedű és az erőművészet is szép párosítás, na, ilyenek már nincsenek is.
Ezek az emberek valóban hozzáadtak az életünkhöz.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
