Kutir Klub Kártya

Üdv a fedélzeten! Izgalmas utazásra invitálunk; egy újdonságokkal, kihívásokkal, csodákkal, feltöltődéssel, pihenéssel, mosollyal, fejlődéssel, megtisztulással teli kalandra!

Ha készen állsz rá, látogass el hozzánk a Bhakti Kutirba, és jelentkezz a május 5-én induló Kutir Klub Kártya programunkra! A jelentkezési lap kitöltésével veszi kezdetét az utazás, és annak valós lehetősége. A legszerencsésebb vendégünk ugyanis ingyenesen kísérhet el bennünket a következő ázsiai utunkra!!!

Vagyis megajándékozzuk egy csodálatos, valóságos, tényleges ázsiai utazással!

Tessék tehát bátran jelentkezni, sokszor, sokfélét kipróbálni, aztán pedig Ázsiában kalandozni!

Szerintünk jó terv, és szerinted?

A részletekről az Aktuális menüpontban olvashatsz. Bővebb tájékoztatásért forduljatok bizalommal hozzánk a 06/70 946 65 65 telefonszámon!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük