A Bika jegy uralkodó bolygója a Vénusz, így főként a családdal, partnerkapcsolatokkal, kényelemmel, művészetekkel, beszéddel és a vagyonnal kapcsolatos területekre kerül a fókusz, amikor épp itt halad át a Nap. Valamint ilyenkor a személyiségünk és a tartásunk a Nap/Vénusz kölcsönhatás végett picit csábíthatóbbá és szertelenebbé is válhat. Szóval ez az időszak inkább a lazításról, az ínyenckedésről és a kényelmességről fog szólni.
Ehhez még hozzájön az is, hogy a Nap a Kosban lévő Merkúr és az Ikrekben lévő Vénusz között lesz május 30-ig, így a fent említett kellemes területek és a csábíthatóság méginkább előtérbe kerülnek. Mindez szépen és elegánsan.
Ezt követően a Vénusz átlép a Rák jegyébe a Mars mellé, és ez a kreativitásunkon fog egy jókorát lendíteni. Emellett a Mars/Vénusz együttállás a felfűtött érzékiséget is behozhatja, így 2023-ban izgalmas tavasz-nyár váltásnak nézünk elébe.
Június 7-én a Merkúr csatlakozik a Naphoz a Bikában, ez fokozni fogja a kommunikációs képességünket. Mindezt hozzáadva a fent említett felerősödött kreativitáshoz, a szakasz utolsó 8 napjában sokkal könnyebb lesz feladatokat elintézni, terveket megvalósítani.
Ennek a periódusnak a különleges történése egy minden évben ismétlődő spirituális és egyben varázslatos esemény: a Hold teljes mértékű ellentétessége. Június 3-án telihold lesz, de a Hold a Skorpió jegyében fog állni, ami pozicionálisan a leggyengébb területe. Majd 2 héttel később újholdkor, június 17-én a Bikában, a legerősebb pozíciójában fog állni, és ez benne a misztikus, a totális kettősség egyben.
Ez a kettősség adja meg minden fizikai és egyben művészi gyakorlás misztikáját. Pl. a harcművészetben a megsemmisítő erő fejlesztése és egyben az önuralom gyakorlása, vagy a táncban a pontos és koordinált lépések elsajátítása a robbanékony energiával teli mozgás közben. De ez a tantrikus gyakorlás lényege is, a yin és yang részek egyidejű megélése és kultiválása.
Om Tat Sat
Baktai Ádám a keleti kultúrtudományok szakértője