Havi asztrológiai előrejelzés: 2021. Nap az Ikrek jegyében: 2021. Június 15-Július 16…

A Nap az Ikrekben valamelyest a Nap/Merkúr hatásokat idézi fel, így előtérbe hozza a kommunikációt és a szervezettséget. Hiszen az Ikrek jegye a Merkúr bolygó saját jegy és egyben a kommunikáció és racionális gondolkodás jegye is.

balról a második bhímaszéna, aki áldásként kapta meg azt a lehetőséget, hogy 1 böjt nap betartásával, 25 másik böjtnap áldásait is megkapja…

Ezen kívül Június 22-ig a Vénusz és a Merkúr bolygók házcserés állásban lesznek, ami tovább segítheti a kommunikációs csatornák megnyílását és megnyitását, és ez a kommunikáció minden formájára érvényes lesz. A beszédre, írásra, távközlésre, így ez egy kiváló szakasz lesz dolgok elintézésére, megvalósítására!

Sőt, bátran próbáljunk pontot tenni feszültebb témakörökre, helyzetekre, és olyan dolgokra is, amelyek különlegesen finom, lágy eljárást igényelnek!

Valamint a házcserés állás miatt a Bika mellett az Ikrek jellemzői is prominensebbek lesznek, így csak még erősebbé válik a harmóniára való törekvés igénye és a kommunikációs adottságok. Így ez az időszak arra is alkalmas lesz, hogy a családon belüli feszültségeket is feloldjuk.

Ezek után Június 22-én a Vénusz átlép a Rák jegyébe, és ezzel csatlakozik a Marshoz. Mindezt a Ketu és Szaturnusz fényszögeiben. Így az a kreativitás, amit a Vénusz/Mars együttállások szülni szoktak, most egy gyengébb formában jön létre. Viszont arra teljesen alkalmas, hogy az otthonunk fizikai aspektusával foglalkozzunk. Építsünk, szépítsünk, átrendezünk, tegyünk bármit, ami szebbé, jóbbá teszi a lakóhelyünk.

Ebben az időszakban a legfőbb momentum a harcosok böjt napja lesz! A tradicionális hindu világban minden holdciklus 11. napján az emberek nem esznek gabonát. Persze ez egy jó böjt és rendkívül egészséges, hogy legalább 2 hetente egyszer az ember könnyebbet eszik, de az indiai kultúrában ennek spirituális okai vannak.

Így évente 26 ilyen böjtöt lehet betartani. És 26 böjtből, egynél azt mondják, hogy próbáljuk teljes böjtként betartani, mármint, hogy se evés, se ivás. Ennél az alkalomnál!

Az áldás úgy szól, ha évente egyszer, ezen az egy napon betartjuk a teljes böjtöt az nemcsak, hogy megszabadít minket minden bűnünktől, de olyan hatással is bír, mintha az év összes böjtjét és lemondását is betartottuk volna. Azért ezt érdemes megfontolni. 2021-ben ez a nap Június 21-re esik!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .