Kertvárosi Önvédelem: Kali és Silat alapú botvívás tanfolyam…

Ez a képzés főként arról szól, hogy a résztvevők egy olyan szintre kerüljenek, amivel már képesek lesznek otthon is gyakorolni, sőt fejlődni is az otthoni gyakorláson keresztül.

És ez az ami nagyon fontos: ezen a képzésen nem az lesz a cél, hogy kiképződjünk kőkemény kivégző arcokká, hanem az, hogy megbarátkozzunk egy rendkívül hatékony eszközzel, a rövid bottal, és az, hogy megtanuljunk egy olyan repertoárt, amivel már otthon is tudunk gyakorolgatni, és fejlődni. Vagy Isten ne adja, egy élesebb helyzetben legyen egy olyan fellépésünk, ami esetleg eltudja rettenteni a támadót. Mert 4 alkalomból nem az a cél, hogy szembeszálljunk mindenféle zord arcokkal, de az már lehet kitűzés, hogy a zord arcok azt gondolják, hogy “nem éri meg vesződni ezzel a szemlátomást is tudja, hogy mit csinál a bottal mamával/papával.”

Így pont ezért a tanfolyamon szeretettel várunk mindenkit 8 éves kortól 108 éves korig, és a harcművészeti előképzettség nem szükséges. Az eszköz választás végett, a botok miatt, a képzések kint lesznek a szabadban.

Egészen az alapoktól fogunk kezdeni, mint pl:

  • Az eszköz (rövid bot) természetének megismerése. Hiszen egy bottal másként fogunk bánni, és másként is fogjuk használni, mint pl. egy éllel bíró eszközt.
  • Különféle készség fejlesztőket is megfogunk tanulni, hogy használni is tudjuk magát az eszközt.
  • Valamint gyakorolni fogjuk a magát az eszköz használatot is természetesen, hogy ki tudjunk fejleszteni egy átfogó repertoárt, mind technikai célzattal, mind taktikai célzattal.

A minél szélesebb taktikai és technikai fejlődés érdekében a következő edzésmódszereken keresztül fogunk gyakorolni:

  • Szóló gyakorlatok, vagyis egyéni edzés.
  • Páros gyakorlatok, ami már szoktatja a gyakorlókat a szituációs gyakorlatokhoz.
  • Ismétlő, vagyis motorizációs gyakorlatok, hogy a különféle technikák elmélyüljenek az automatikáink szintjére.
  • Flow gyakorlatok, hogy a különféle technikákat össze is tudjuk kötni.
  • Szituációs gyakorlatok, amin keresztül könnyebb fejleszteni a helyzet felismerés készségét, tehát a mit, miért és mikor alkalmazzuk kérdéskört.
  • A küzdő távolságok rendszerének megértése és felismerése.
  • Játékos szabad gyakorlatok amibe beillesztjük majd a védések és támadások gyakorlását, az ellentámadások és lefegyverzések helyzeteinek felismerését és legvégül, de nem utolsó sorban gyakorolni fogjuk a befejezéseket is, a 4 F-et:
  • A fogásokat, a feszítéseket, a fojtásokat és a földre viteleket is!

A képzés 4 alkalmas, a 4 alkalom tematikája a következő: 

  • Első alkalom: Fókuszban a bemutatkozás és a nagy valamint a közepes küzdőtávokban való gyakorlás. Alap eszköz használati ismeretek elsajátítása mind a támadásban, mind a védekezésben. Mindez egyes és páros gyakorlásokon keresztül, valamint a filippínó abecedario (ábécézés) és sombrada (kötött mozgás koordinációban végre hajtott gyakorlatok) rendszerein keresztül.
  • Második alkalom: A közepes és kis távolság kerül előtérbe, és már a támogató kéz is szerepet kap a gyakorlásban. Ezen alkalommal is lesznek szóló és páros gyakorlatok, valamint abecedario és sombrada is, egy kicsit több hangsúllyal a sombradán.
  • Harmadik alkalom: A lefegyverzések és a befejezések kerülnek terítékre. A szokásos gyakorlásos módszereken keresztül.
  • Negyedik alkalom: Azzal a célzattal, hogy kicsit kimozduljunk a megszokott gyakorlásból ezen alkalomkor fókuszba fognak kerülni az egyedi szituációs gyakorlatok és az improvizatív eszköz használat is!

Valamint minden alkalommal az edzés vége felé lesznek játékos szituációs gyakorlatok is, hogy lássuk mily módon tudjuk adott esetben felhasználni a tanultakat.

A tanfolyam 4 x 3 órás formátumban lesz megtartva.

A tanfolyamot Nyitrai Attila tartja, Baktai Ádám kísérőként ott lesz a képzéseken.

Om Tat Sat

Ui: Egyébként ez a képzés úgy került be a Bhakti Kutir oktatási rendjébe, mert egyrészről maga a gyakorlás már szinte terápiás hatású az agyunk szempontjából, másrészről pedig ezzel is az egyensúly teremtésre szeretnénk fókuszálni. A sok lágy, kellemes, tudományok mellé szinte már dukál egy kicsit keményebb képzés is! Persze nem kőkemény, inkább emelkedetten és szofisztikáltan kemény.

Sőt a terveink szerint, mi ezt a varázslatos harcmodort leginkább hölgyeknek, fiataloknak és idősebbeknek tanítanánk, mint önvédelmi rendszert, ami így szintén megteremti az egyensúlyt, az erőfölény szempontjából. Mert senki sem tudja megtanítani egy pici hölgynek, vagy egy idősebb úrnak, hogy eltángáljon egy erősebb, fiatalabb, agresszívabb, gyorsabb martalócot. De bottal? Úgy már azonnal kiegyensúlyozottabb viszonyba kerülnek a dolgok!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.