A régi iskolai jegyzeteim között keresgélve erre a 30 x éves jegyzetemre bukkantam:
“Amikor valaki hitványul bánik veled, az nem tükrözi a valódi értékedet. Inkább arról árulkodik, hogy maga az illető most milyen állapotban van, és mennyire képes magát érzelmileg szabályozni!”
Az akkori tinédzser kori jegyzetemet most így látom, közel 50 évesen:
Ez a hozzáállás nem arról szól, hogy ezo-bio-öko módon, mindig megbocsájtónak kell lenni, mások minősíthetetlen stílusával szemben. Egyáltalán nem. Ez arról szól, hogy nem hagyjuk azt, hogy mások negatív viselkedése lehúzzon minket. Meg a Védák szerint a megbocsájtást amúgy is magunkért tesszük. Hogy felül tudjunk emelkedni egy nem méltó helyzeten.
Hiszen a megbocsájtás nem felejtés! Az a kellemetlen dolog megtörtént, de túl leszünk rajta, megbocsájtunk, de ugyanakkor levonjuk a megfelelő következtetéseket. Ha szándékosságot, vagy mintát fedezünk fel benne az azt fogja maga után vonni, hogy hátrébb fogunk lépni abból a helyzetből!
Szóval a szeretetteljes bhakti kultúra sem arról szól, hogy lábtörlőként viselkedik az ember. Nem! Racionálisan látjuk a helyzetet, felmérjük, hogy abban mi a szerepünk, mit tudunk megtanulni a sztoriból és aztán azt feldolgozzuk! Ennyi! (A folyamat közbeni rinyálás opcionális!)
Om Tat Sat
Baktai Ádám apuka, tanár, pap. A védikus kultúrtudományok szakértője.
Ui: Hála az égnek, az Istennőknek és az Isteneknek egyaránt nagyon sok csodálatos ember vesz körül, akik ilyenkor mindig aggódnak értem. Nekik mondom, nincs semmi baj, nem bántott senki, csak találtam egy régi feljegyzést, és 30 x évvel később már máshogy látom azt, amit pedig én magam jegyzeteltem le 3 évtizeddel korábban!
Uui: Ezt most jutott eszembe: Ami még nagyon fontos ebben a témában az, hogy ne érezzük ezt a kamu spirituális feljebb valóságot se! Hogy, majd a másik úgy is elnyeri méltó büntetését, mert én meg olyan fontos vagyok, hogy az univerzum nem hagy engem megbosszulatlanul. Higgyétek el nekem, nem vagyunk olyan fontosak!
