A Zen Shiatsu tanfolyam egy 5 hétvégés kurzus, ahol mind Szombaton, mind Vasárnap reggel 10 órától délután 18 óráig tart az oktatás. A napok folyamán meg szoktunk állni egy 1 órás ebédszünetre. Augusztus 10-11 lesz az első hétvége, azért mert az Augusztus 11 egy nagyon különleges nap. Sri Garuda Panchami lesz, Garuda születésnapja, aki szinte minden keleti kultúrában a misztikus sas Istenség, aki a harcos szerzetesek tanítója, és a gyógyítás nagy mestere.
Az első hétvége nálunk, az otthonunkban lesz megtartva, Érden a Bhakti Bhavanban.
Aki jön az első hétvégére az kérném, hogy írjon nekem a Facebookon vagy a goredas@yahoo.com címemre, mert páran felajánlották, hogy kitudnak embereket hozni Érdre Pestről autóval és akkor összetudnám kapcsolni a szálakat.
A másik nagy előnye Érdnek, hogy az ebédszünetben én fogok nektek főzni, egy jó kis ázsiai ebédet.
A szeptemberi, októberi és novemberi hétvégét majd a hónap vége felé fogjuk időzíteni, mert én majd megyek Nepálba is meg stb., és majd a decemberit pedig a hónap végére, hogy ne zavarjon be a karácsonyi készülődésbe.
Az előadásokra laza ruházatot hozzatok magatokkal, és persze jegyzeteléshez valókat is.
A teljes tanfolyam díja 25 ezer forint per hétvége, előre és egy összegben rendezve 100 ezer forint, ami így 20 %-kal kedvezményesebben jön ki.
Ismétlők a tanfolyam díjának picit kevesebb mint egyharmadáért tudnak becsatlakozni a többiekhez, hétvégenként 8 ezer forintért.
A tanfolyam teljes tanmenete itt elolvasható…
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Hihetetlen iszonyú nagyon várom már!
Ohashit pedig fantasztikusan jó olvasni! Remélem ő volt az ajánlott, de ha nem, akkor is egy főnyeremény 🙂