Az előző leírásban ott tartottunk, hogy Nárada, a vándorló bölcs visszatért tanítványához, Válmíkihez, akit előbb kitanított, majd arra buzdított, hogy ő is tanítson.
Nem sokkal ezek után Válmíki lesétált az asrama közelségében lévő folyóhoz, tanítványa Baradhvadzsa társaságában és azt látta, hogy egy vadász megcéloz majd rálő egy szerelmeskedő gólya párra. Amikor a nyílvessző végzet a hímmel, Válmíkiből kiszakadt két mondat. Ez a 2 mondat tökéletes vers formában hagyta el Válmíki száját. Két 16 szótagos mondatként:
मा निषाद प्रतिष्ठां त्वमगमः शाश्वतीः समाः।
यत्क्रौञ्चमिथुनादेकमवधीः काममोहितम्॥’
mā niṣāda pratiṣṭhā tvam agamaḥ śāśvatīḥ samāḥ
yat krauñca mithunādekam avadhīḥ kāma-mohitam
“Sosem fogsz békére lelni az örökkévalóság végéig. Miután leöltél egy gyanútlan szerelmeskedő madarat!”
Mindez olyan mély érzéssel és oly intenzív energiával, hogy még Brahmá, a teremtés Istene is meghallotta. Viszont Ő, ebbe a 2 mondatban egy varázslatos imát vélt felfedezni, Laksmíhoz, a Szerencseistennőjéhez!
Brahmá olyannyira hatása alá került ennek a költeménynek, hogy azonnal megkérte Válmíkit, hogy írja meg a Rámajánát.
Ilyen kérést kapva Válmikí olyannyira fellelkesedett, hogy “nemcsak”, hogy ebben a vers formában írta meg az egész Rámajánát, de elrejtett egy varázslatos kódot is a művében. A Brahmá Gájatrít, szótagonként.
Ugyanis a Rámajána 24 ezer verse szótagonként tartalmazza a teljes 24 szótagból álló Brahmá Gájatrít. Mégpedig úgy, hogy a Brahmá Gájatrí első szótagja szerepel a Rámajána első 1000 versében, az összesben. A Brahmá Gájatrí második szótagja pedig szerepel a következő 1000 versben, az összesben. És így tovább!
Minden dicsőséget Válmíkinek a költőnek, a misztikusnak, a bölcsnek!
Om Tat Sat
Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője
