Tai Chi Kurzus – November 3.

Az ici-pici rásegítés végett a következő napokban a Bhakti Kutirban induló őszi tanfolyamok témáiról fogok írni nektek, hogy jobban megismerhessétek a témaköröket.

November 3-án indítjuk a Tai Chi kurzust, az oktató én leszek, Baktai Ádám.

A Tai Chi Chuan egy relaxációs rendszer, meditációs mozgás és harcművészet is egyben. Jelentése: legfelsőbb magasztos ököl.

A Tai Chi Chuan története:

A XII. században egy taoista remete szerzetes dolgozta ki a tai chi alapjául szolgáló 13 lépést, úgy is mondhatjuk, hogy az első formagyakorlatot.

Chang Sanfeng fiatalon taoista mestereitől Tao Yin-t tanult, ami nagyjából a kínai jógának felel meg, a Shaolin Templomban pedig a harcművészeteket sajátította el. A legendák szerint mestere volt a Fehér Daru és a Kígyó harci stílusoknak.

Sok-sok évvel később egyik elvonulásakor tényleg tanúja volt egy kígyó és egy madár küzdelmének és bár mestere volt a Kung Funak, már nem érzett késztetést a kemény harcművészet gyakorlására – ekkor találta ki a neijia koncepcióját, azaz a belső, lágy harc művészetét. A kemény harci mozgást lelassította és a taoista meditáció, légzés és jóga elveit vitte bele a mozdulatokba. Így született meg a Tai Chi.

Mi melyik Tai Chit fogjuk megtanulni?

Természetesen több iskola és stílus is ismeretes, de alapvetően 5 nagy iskolája létezik a tai chi-nak, amelyekben javarészt több tucat lépésből álló formagyakorlatokat tanítanak. 1956-ban a kínai kormány által létrehozott Sport Tanács felkérésére a fő iskolák vezetői összeállítottak egy rövidített, könnyebben megtanulható formagyakorlatot, ami a hivatalos versenyek kötelező formagyakorlata lett. A hivatalos állásfoglalás szerint ez a 24 lépés az összes tai chi irányzat alapja.

Így a Bhakti Kutirban tanított tai chi 24 lassú, könnyed és kecses mozdulatból áll, ezek együttesen adják ki a mi általunk tanított “tai chi sorozatot”.

A Tai Chi hatásai:

A hagyományos kínai orvostudomány szerint a tai chi lassú, nyújtó és forduló mozgásai ellazítják az ízületeket és a gerincet, a test feszültséggócainak a lazításával oldja a stresszt, valamint helyreállítja a belső energiák egyenletes áramlását, azaz a chit, melynek szabad keringése nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez.

A tai chi minden korosztály számára alkalmas mozgásforma, végezhetik idősebbek és egészségügyi problémákkal küzdők is, ugyanúgy, mint a jó fizikai állapotban lévő emberek.

Mikor lesznek az előadások, és hogy lesz felépítve a kurzus?

8 alkalmas tanfolyam, ami alatt kényelmesen és alaposan meg tudjuk tanulni a Tai Chi 24 lépéses formáját.

A tanfolyam során a bemelegítéseknél megtanuljuk a 8 brokát tekercs alap chi kung gyakorlatsort, a 6 makko ho meridián nyitó gyakorlatot, ami annyira elterjedt a távol keleti mozgáskultúrában, hogy a japán do-in szerves része is, és megtanuljuk a zhan zhuang álló meditációs gyakorlatait is a taoista jógából.

Ezeket az extrákat nem azért tanuljuk, mert a Tai Chi nem elég, hanem azért, mert nagyon jó felvezetők és levezetők a Tai Chi-hoz. Végül is a cél az, hogy ki tudjatok járni a parkba Tai Chi-zni, mint Kínában az emberek nagy része, és mégis csak furcsa lenne, ha helyben futással melegítenétek be előtte.

Én a kurzus után úgy csinálnám, hogy 8 brokát és makko-ho bemelegítés, Tai Chi és egy kis Zhan Zhuang levezetésként.

Időpontok: Október 31. pihenő nap, ezért, hogy még karácsony előtt be tudjuk fejezni a kurzust, November 3-án kezdünk, de utána December 19-ig hétfőnként fogunk találkozni még hétszer. Az órák 18.00-19.00 óráig tartanak.

Nekem (Baktai Ádám), mit jelent a Tai Chi:

1999ben praktikussági szempontból kezdtem ezt a formagyakorlatot megtanulni. Iskolaigazgató voltam Indiában és nem lett volna időm hónapokig tanulni egy 108 lépéses formagyakorlatot, de arra se, hogy csak akkor álljak neki Tai Chizni, ha van egy szabad órácskám. Ezt a 24 lépéses sort 8 alkalomból kényelmesen meg lehet tanulni, és ha van szabad 5-10 percünk, gyakorolhatjuk is.

Most gyorsan szeretném leszögezni, hogy én csak ezt az egy Tai Chi sorozatott tudom. Én magam is szeretnék a Tai Chiben tovább tanulni, például hihetetlenül gyönyörűnek találom a Tai Chi kardos, késes és legyezős sorozatait, és még ebben az életben meg is fogom tanulni őket, de én ezt a 24 lépéses gyakorlatsort tanultam meg, és azért adom ezt tovább már 10 éve, mert nekem hihetetlenül bevált, mind szellemi stresszoldásra, mind fizikai gyakorlásként.

A kurzusra jelentkezők feladata:

Szimplán csak gyertek el és hozzatok magatokkal laza ruhát, és papírt meg tollat, hogy még frissiben le tudjátok írni, amit szeretnétek. Annyiban még fogom tudni segíteni tanulmányaitokat, hogy még ifjú titánként megcsináltam A4es lapokra azt, hogy az állásoknál merre néznek a lábaink, és mennyi testsúly van rajtuk százalékosan, szóval ne féljetek, nem lesz lehetetlen megtanulni a formát.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

3 Responses to Tai Chi Kurzus – November 3.

  1. Kamsari d. szerint:

    Hari! Mennyibe kerül a Tai Chi kurzus? sz. Kamsari d.

  2. Gyurász Zsuzsa szerint:

    Ádám!
    Érdeklődnék én is mennyibe kerül a tanfolyam?

    köszönöm

  3. Horváth Alexandra szerint:

    Érdeklődöm a 2012. évi kezdő tai-chi24 tanfolyamokról, helyszínről, időpontokról, jelentkezési módról és anyagi vonzatáról.

    Köszönettel: Alexandra

Hozzászólás a(z) Kamsari d. bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük