Srí Krisna szülinapja: A Bhakti kultúra fő Istenének napja…

Teljes mértékben elfogadom azt, ha olykor egy hangyányit kavalkádosnak tűnik a Védikus világkép!

A legkülönfélébb Istennők, Istennek, avatárok szerepelnek több rétű és síkú történetekben olyan extrákkal mint, a bolygók, a hegyek, a folyók és tavak Istennői és Istenei, egy rakat félistennel csak, hogy bővítsük a kategóriákat, ráadásul még ott vannak a guruk és mesterek is, szóval elsőre ez azért lehet egy kicsit erős.

Így arra gondoltam, hogy megpróbálok segíteni egy kicsit az eligazodásban. Nem azért mert okos vagyok, hanem azért mert a mérhetetlen jó karmikus szerencsémnek köszönhetően, ez elmúlt 40 évben sikerült némi rálátásra szert tennem ebben a témában!

Nagyjából azt kell elképzelni, hogy az indiai kultúra hihetetlenül elfogadó, és ők azt mondják, hogy mindenkinek úgy kellene tisztelnie Istent, ahogyan Őt azt mi, mint egyéni lelkek szeretnénk. Hiszen a jó Istennek mindene meg van, Ő neki csak a saját érzéseinket és hozzáállásunkat tudjuk felajánlani, mert az egyedi és csakis a miénk.

Valamint azt is tudni kell a Védikus filozófiából, hogy a Jó Isten önszántából, nem avatkozik az élőlények szabad akaratába, hiszen milyen furcsa lenne neki, ha csak távvezérlésű droidok vennék Őt körbe.

Szóval a lényeg az, hogy lelkek vagyunk és az tök jó lenne, ha lenne lelki életünk is! Sőt az lenne az igazán tuti, ha azt önszántunkból építenénk fel, mert az, hogy csak az anyag rabságában kavarogjunk, ütemszerű megszületésekkel és elhalálozással, az azért elég silány.

Hiszen ha bele gondolunk a teljesen materialista világképbe, akkor szinte felfoghatatlan, hogy miként inspirálhatja az embert az, hogy mondjuk, van 75-80 éved, de ebből az első 25 elmegy tanulásra és gyerekkorra, aztán egy 45 munkára, és a végén majd talán lesz 5-10 jó éved? Hetventől?

Szóval az indiai világkép egyértelműen elutasító ezzel a felfogással szemben. Tehát tételezzük fel, hogy van lelki életünk, de az sem kötelességből van, meg morcosságból és még véletlenül sem szenvedés teli azok gyakorlatai. Hiszen az alap elképzelés a Védikus világképben, hogy minden lelki gyakorlat természete örömteli, és megnyugvást ad a materiális világ fájdalmaival és bénaságaival szemben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a spiritualitás menekvés a materiális világban való helytállással szemben!

Irdatlan mennyiségű „nagymester” van, az ilyen hiper-szuper guruk, akik a materiális világban borzasztóan bénák, de rendületlenül hirdetik magukról, hogy ők kenik-vágják a tutit, hiszen az, hogy te spirituálisan mit állítasz magadról az ugyebár ellenőrizhetetlen.

És megint csak, ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak akkor vagy spirituális szupersztár, ha van egy milliárdos céged is. A Védikus elképzelés elég egyszerű ebben a témában! Egyensúlyban kell lenni, és akkor lehet azt mondani, hogy valaki a lelkiekben már le tett valamiféle fejlődést az asztalra, ha ő már az életének minden szintjén képes harmonikusan élni és mozogni.

Szóval a lelki élet szükséges és jó és a Védikus rendszerben te magad választod meg, hogy milyen módon akarsz foglalkozni a lelkeddel. Sőt a Védikus rendszerben minden is van ebben a témakörben a full durva death metáltól, a csini-fini, csöpögős, tündér macis, lelkizős terápiáig.

Tehát van lehetőség az Aghora szaddhanától, amikor hullából eszünk, iszunk, szívunk holtakkal szexelünk rendszertől egészen a dalolászunk, virágokat ajánlunk fel és meditálgatunk-ig mindenre.

Krisna, mint a Hindu szentírások legismertebbjének elbeszélője, tehát a Bhagavad Gitá elmondója inkább a lágyabb irányzatokhoz tartozik a Védák spirituális rendszereinek felsorolásában.

A zseniális Nandalal Bose egy gyors újságpapírra felskiccelt rajza, Rádháról és Krisnáról…

Mert ha nagyon szigorúan szakmailag nézzük Krisnát a Védák irányából, Ő úgy mond az egyike azoknak az inkarnációknak, akik a spirituális világból alá szálnak a materiális körforgásba, hogy rendet tegyenek ebben a világban, és jelenlétükkel és tanításaikkal inspirálják a spirituális beállítottságúakat.

(Egyébként a Golyóálló Szerzetes című film végén (Chow Yun Fat a főszereplő) felhangzik az a 2 vers a Bhagavad Gitából, ahol Krisna elmagyarázza, hogy Ő és inkarnációi miért jönnek erre a világra.)

De a Bhakti kultusz mozgalmában, és/vagy a Bhakti Jóga folyamatában az biztos, hogy Krisna a legfőbb Istenség. (Ha többet olvasnál a Bhakti kultúráról, ide katt…)

Szóval van a halottakból evő, és velük hegesztő ultra brutál imádat is, és van a Bhakti Jóga nevű spirituális verzió, ami szórul-szóra azt jelenti, hogy a „szereteten keresztül kapcsolódás a legmagasztosabbhoz”. Ez az irány leginkább Krisnához kötődik. És mint már írottam vala, természetesen van minden a két extrém véglet között is.

Én, jómagam ezért vagyok Krisna hívő, mert belül ilyen nagy érzékeny mamlasz vagyok, de ez biztos, hogy azzal is összevág, hogy a kedvenc művészem Alfons Mucha, és hihetetlen mennyiségű nyálrockot hallgatok, mint pl. Eric Clapton, Santana, vagy Queen.

De ez a lágy és dalolászós kultúra minden más spirituális ágazatban is jelen van. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre, vagy az iszlám kultúrájában a Szufikra.

Sőt a legviccesebb az egészben, hogy még a Szufi kultúra kialakulásában is a Krisna iránt érzett és gyakorlott Bhakti kultusz volt a legmeghatározóbb. Hiszen Amir Kushro a Krisnához írt dalok által lett inspirálva, hogy megalkossa a Qawwali zenét!

Szóval, ha belül ilyen kis puhácskák vagyunk, csillagfény mókus máz lélekkel és nem riadunk vissza a keleti stílusú lelki gyakorlatoktól, akkor valószínű, hogy ha indiaik lennénk, akkor Krisnások is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: És a mai nap az év legjobb napja a Krisna Yantra kinyomtatására!