A 12. század végen vagy a 13. század elején egy Kambar nevű Tamil költő volt az, aki elsőként feldolgozta az ősi szanszkrit nyelvezetű Rámajánát, és egy modernebb indiai nyelven prezentálta azt.
Ez alatt a kicsi Mandapa alatt olvasta fel elsőként Kambar a saját szerzeményét, a Sri Rangam-i templom komplexumban…
Mert a Kamba Rámajána nem egy fordítása Valmiki Rámajánájának, hanem egy tamil elmesélése a Rámajánának. Ez a Rámajána is ugyanabban a 6 könyvben lett leírva, mint a Valmiki Rámajána, de Kambar a 6 könyvet további 123 fejezetre osztotta fel. Továbbá a Kambar Rámajána 12 ezer versből áll, míg a Valmiki féle Rámajána 24 ezerből. Érdekesség az, hogy Kambar csak minden 1000. versben ír magáról, mint a mű szerzőjéről.
A Kamba Rámajána leírása még annyira újítónak számított abban az időben, hogy amikor Kambar elkészült vele, először a Sri Rangam-i nagy templomban kellett felolvasnia azt, nagy tudású papok és szentek előtt, hogy ők is áldásukat adják a műre, mielőtt az prezentálható lenne a publikumnak.
Erre viszont nem volt szükség, mert a felolvasás közben, annál a résznél amikor Vibhisana próbálja jobb belátásra bírni Rávanát és elmeséli, hogy egy korábbi születésében, mint Hiranyakasipu, szintén Visnu (Naraszimha) keze által halt meg, akkor az estére már bezárt Naraszimha templomból azt hallotta mindenki, hogy maga a Naraszimha szobor az oltáron felnevet és megtapsolja Kambart, így a mű mindenféle korrekciók nélkül terjeszthető volt. Hiszen így maga a Jóisten is jóváhagyta Kambar művét.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
