Szeretek reggelente mosolyogva ébredni és esténként mosollyal elaludni. Mindenek felett hiszek az emberi jóságban, de két lábbal a földön állva tudom, hogy sokan elrejtik jóságukat manapság, ezért kicsit meg kell kapirgálni a felszínt. Eddig még mindig sikerült egy kedves szóval vagy egy mosollyal megtalálni ezt az elrejtett kincset mindenkiben, akivel találkoztam. Hiszem, hogy így szép lehet minden nap.
Pap Beátának, azaz Beusnak hívnak, és Olyan embereknek segítek a jóga óráimon, akik egész nap irodában, vagy máshol ülnek a munkájukból fakadóan.
Egész életemben a változatosságot és a kihívásokat keresem. Amint találtam valamit, ami eléggé lekötötte a figyelmemet, belevetettem magam a tanulásba, gyakorlásba. Amíg aztán elég hamar érdeklődésemet vesztettem és abbahagytam a dolgot, hogy új kihívások után nézzek. Elég sokféle sportot űztem, de mindegyiket csupán egy darabig. Valami mindig hiányzott ahhoz, hogy kitartóan eljárjak az órákra, edzésekre esetleg vizsgát tegyek belőle. Aztán találkoztam a jógával…
Tinédzserként volt egy műtéttel és 5 heti gipsszel végződő térdsérülésem, ami kihatott a későbbi sport tevékenységeimre is. Középiskolában már nem igazán vettem részt futós-ugrós sportokban, később pedig már az úszást is fel kellett adnom a gyenge térdem miatt. Miután irodában dolgozni kezdtem, testtartásjavító tornát kezdtem el, majd egy darabig pilates-t is. Egyik mozgásforma sem kötött le.
Az ülőmunka és a térdsérülés okozta rossz testtartás miatt, komolyan elkezdett fájni a hátam és a nyakam, valamint a lábaim tovább gyengültek, sportolni nem igazán volt lehetőségem. Ezek miatt még többször megsérültem, a bokáim és a térdeim féléves rendszerességgel rándultak meg, vagy ficamodtak ki.
A jógával egy nagyon kedves barátnőmön keresztül ismerkedtem meg, aki nagyon szeret jógázni. Az ő útmutatása alapján kezdtem el a gyakorlatokat végezni, de csupán a konditermi edzés utáni nyújtásnak szánt gyakorlatok ismételgetése nem volt elég. Végül barátnőm elirányított tanácsért a Bhakti Kutirba, Baktai Ádámhoz. Ádám lelkesedése, tudása és emberszeretete magával ragadott. Szinte azonnal látogatni kezdtem a jógaóráit, és úgy tanultam meg többtucatnyi – akár több száz jógagyakorlatot, hogy észre sem vettem.
A testem megszerette és igényelte a heti kétszeri elfoglaltságot, az elmém megnyugodott és kikapcsolódott a hajszolt hétköznapok világából. Nagyon hamar alakult ki a belső igényem az órákon való részvételre, mióta jógázom, a testtartásom sokat javult, a hátfájásom elmúlt, így most mára lábam erősítésére tudok koncentrálni.
A jógaórák rendszerességre, kitartásra és türelemre neveltek, pedig korábban világéletemben irtóztam a rendszerességtől, kitartó pedig végképp nem voltam. Magammal szemben kifejezetten türelmetlen voltam korábban, viszont a gyakorlatok végzése alatt a türelmet is gyakorolhattam. Megértettem a korlátaimat, de mindenekelőtt a lehetőségeimet a fejlődésre. Komolyan belevetettem magam a fizikiai és mentális önvizsgálatba és tanulásba. Végül mikor Ádám elindította a jógaoktatói kurzust, tudtam, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a tanfolyam elvégése után másokat is megismertessek a gyakorlatok jótékony hatásaival.
Baktai Ádám Magyarországon egyedül álló tudásának köszönhetően a jógaoktatói tanfolyamon nem csak az ászanákat ismerhettem meg, hanem anatómiai és ajurvédikus szempontok alapján is megközelítjük a jógát. Olyan kincs ez, amit csak nagyon kevesen ismernek amikor jógáról beszélünk. Mindezt a tudást továbbadni olyan lehetőség és kihívás, melyet nem lehet visszautasítani. Az élet egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy megismertem őt és a tanítványa lehetek. A Bhakti kutir közösség rendkívüli tagjait megismerni nagy kiváltság, közéjük tartozni öröm. A jóga és a Bhakti Kutir közössége meg mutatta, hogy minden napomat különlegessé tehetem. Nekem sikerült, és ezért biztos vagyok benne, hogy bárkinek, így Neked is sikerülhet ha szeretnéd.
Mivel az irodai munka és a napi 8-10 órás egy helyben ülés komoly fizikai problémákhoz vezet, olyan ászanákat (jógapózokat) gyakorolhatsz az óráimon, amelyek segítenek a helyes testtartás kialakításában és megtartásában. Az egyenes hát tartás eléréséhez meg kell tanulnunk helyesen állni és ülni, hiszen napi tevékenységeink nagy részét állva, vagy ülve végezzük. Ha mindezt rossz, kényelmetlen testtartással tesszük, fájni kezd a nyak, a váll, a hát és a derék. Jógával mindezt meg lehet előzni, vagy helyre lehet hozni, ha már a fájdalom jelentkezett.
Sok szeretettel várlak!