Az Ájurvédában léteznek olyan elképesztő alapanyagok, amelyek idővel nemesednek, és az avasodás, oxidáció, stb., folyamatok révén alkalmazásuk gyógyhatásúvá válik.
Egyébként ez a jelenség minden természetbéli kultúrában megfigyelhető, ahogyan nálunk a magyar népi gyógyászatban is a pálinka, a bor és az avas szalonna szinte mindent gyógyít a harántsüllyedéstől a szifiliszig.
Természetesen az Ájurvédában is ismerik a bor és a pálinka készítési folyamatait és a gyógyhatásait is, de ezekből az anyagokból hihetetlenül kis mennyiséget visznek be a szervezetbe a tradicionális indiai gyógyászatban!
De én most nem is ezekre az alapanyagokra koncentrálnék, hanem a mézre és a ghíre!
Az Ájurvédában a 100 éves ghí, és az 50 éves méz amolyan szuper food kategóriás alapanyagok. Pontosabban csak a méz az, mert azért a 100 éves ghít nem eszik meg, de kenik mindenre, ami komolyabb terápiát igényel.
Egyébként nem annyira durva a 100 éves ghí. Egy kicsit teve hányás illatú, de nem nyomasztóan. Mi használtunk ilyen ghít az indiai sulinkban, így a saját tapasztalataim is azok, hogy kenhető szinte mindenféle bőr nyavalyára és mindig elképesztő hatása van.
Indiában a mai napig igen gyakori az, hogy a gyermekek folytatják a szülők munkáját, pályáját az Ájurvédikus gyógyítók körében egy bevett szokás, hogy minden évben vesznek egy nagyobb mennyiségű ghít és mézet, amit majd a déd és szépunokák majd örömmel feltudnak használni a praxisukban.
Természetesen, mint minden ázsiai témában itt is van kis kapu. A ghít már egy év után is terápiás anyagként kezelik, a mézet meg 2 év után.
Szóval csak egyszer kell majd egy nagyobb mennyiségű mézre beruháznunk, aminek egy részét majd pihentetjük, és után majd mindig azt kell fogyasztanunk, míg a frissen vásárolt cucc újra terápiás értékűre érleli ön magát.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
Visszajelzés: Háború esetén túsz?! | Jóga Magazin