Mint már tudjátok én 23 éve járok fel a szent Gandaki folyó menténi zarándoklatunkra, és 15 éve viszek csoportokat. Szóval már elég sok mindent láttam, és egy elég jó túrát raktam nektek össze.
Így pl. az a hegyi kolostorokat bejáró séta, amit már megérkezésünk szinte másnapján végig bandukolunk is azért van, hogy a szervezetünk elkezdje gyártani azt a vegyületet, ami majd megóv minket a magaslati betegségtől.
Valamint azt is betartjuk, egyetlen nap kivételével, hogy nem emelkedünk egy nap alatt 600 méternél többet, mert így a mászásunk is elég kimért ahhoz, hogy ne piszkáljuk fel a magaslati betegséget.
Pont ezért az utunk folyamán a mászási tempó nem annyira megterhelő. Egyetlen egy napon kell egy hosszabbat sétálnunk, egy 20 kilométeres szakaszt, de azt is csak azért, mert a két helyszín közötti szállások elég szakadtak, így egy hosszabbat megyünk, hogy ott is jó legyen a szállásunk!
Így a mi túránk nem egy teljesítmény túra. Szóval szívesen várunk olyan zarándoktársakat, akik szívesen megállnak fotózni. Amatőr ornitológusokat, geológusokat, entomológusokat, botanikus érdekeltségűeket vagy olyanokat, akik csak szívesen megállnak megnézni egy gyíkocskát, mókust vagy egy fura páfrányt. Így szívesen befogadunk figyelemzavarosokat, ADHDsok előnyben! Asztmásokat! És olyan edzett lábakkal és fenékkel bíró nőket és férfiakat, akik picit gyorsabban sétálnak az átlagnál (tehát előttünk mennek).
Természetesen szívesen látunk túraarcokat is, de akik ezt nagyon komolyan veszik ezt a dolgot és csak 1-2 percre állnak meg, hogy energiaszeletet vagy diákcsemegét egyenek, és csak izotóniás italt isznak, azoknak valószínűleg mi leszünk kezelhetetlenül puhányok!
Ugyanekkor van opció arra is, hogy ténylegesen megvillantsuk az erőnket, és megmásszuk a világ 2. legmagasabb hágóját, de az nem tartozik a kötelező programhoz. És azt is, csak úgy szabad, ahogy az a programunkban van. Egyetlen nap alatt fel és vissza. Mert ez egy bejáratott technika, amit alpin mászási stílusnak hívnak. A lényege az, hogy visszaérünk a kiindulási helyre még mielőtt még rosszul lennénk!
Om Tat Sat
Baktai Ádám keletkutató, figyelemzavaros, amatőr túrázó