2014. Július 12-én, az Istenek lefekszenek aludni…

godisTudjátok, én olyan vagyok, mint a görög bácsi a „Bazi nagy Görög lagzi”-ban, csak én azt mondom, hogy minden Indiából jön, és nem azt, hogy minden görög eredetű.

De, amit imádok a vallásomban, és a védikus kultúrában, hogy mindenre van magyarázat!

Szóval erre a jelenségre, a Védák azt mondják, hogy ami nekünk egy év, az Istenek világában csak 1 nap. Tehát amikor nekünk úgy néz ki, hogy az Istenek lefekszenek szundi-bundizni 4 hónapra, nekik az „csak” egy rendes 8 órás alvás.

De a lényeg az, hogy ebben a szakaszban, nincs annyi áldás a tevékenységeinken, mint máskor, szóval jövő hét utáni hétfőig kezdjünk bele a fontos dolgainkba, mert tudjátok minden tettünknek is van születése, tehát, amit jó időben kezdünk, azt könnyebb sikerre is vinni.

Ha még olvasnátok erről a 4 hónapos tradícióról, a böjtjeiről és a mögöttes tartalmáról, akkor ide kattintva még találtok olvasni valót!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük