Kedves Zarándoktársak, leendő Zarándoktársak!
Májusban amennyiben van érdeklődés irányotokból elmegyünk Bhutánba. Május elején kellene elindulnunk, mert Május közepére/végére Bhutánban és Nepálban is lehet 35-40 fok, szóval próbáljunk hamar startolni.

Punakha Dzong, tradicionálisan ez az erőd volt Bhután téli fővárosa…
Első körben ezek az opcióink. Ennek fényében kellene, hogy meg írjátok melyik opció érdekel benneteket:
- 8 nap Bhután, akiknek most kevés idejük van Ázsiában barangolni. 4-4 nap Bhután és Katmandu. Ez egy drága út, mert a 4 Bhután magában 1000 dollár. Valamint, a Katmandu-Bhután repülőjegy is 3-500 dollár, mert mindösszesen 6 olyan pilóta van az egész világban, akinek engedély van berepülni Bhutánba. Szóval most ezt az utat 999 ezer forintból tudjuk kihozni.
- 15 nap Nepál, ami kb. 1 hét városnézésből és egy hét hegyi túrás zarándoklatból áll össze. Ez az út a mostani forint értékkel 621 ezer forintból abszolválható. (Ennek az összegnek kb. a fele a repülőjegy Budapest-Katmandu.)
- 21 nap Bhután és Nepál egyben. Én már egyszer végig nyomtam ezt az utat, és ez maga a varázslat. Bhután egyébként is szürreálisan fantasztikus, és akkor még erre rádob az ember egy pár 8 ezres hegy közötti himalájai sétát, és már ki is szakad ebből a világból.
Itt még bedobnék egy verziót, mert eddig a legtöbben csak Bhután után érdeklődtek. Amennyiben vannak kalandorok, akiknek a Bhutános 8 nap túl rövid, de nincs elég ember Nepálra, akkor Katmanduból közvetlen járattal át ugorhatnánk 3-4 napra Bangladesbe. De az elég kemény! De most ezzel még ne számoljunk, inkább nézzük meg, hogy ez eredeti opciókra hányan vagyunk rálelkesedve.
Idén ezt az utat írta ki nekünk a bhutáni kulturális minisztérium:
- nap: Megérkezünk a paro-i reptérre. De már maga a repülő út is egy elképesztő élmény, hiszen jó időben 5 darab 8 ezres hegyet láthatunk, köztük a Szagarmatát (Mt. Everest), a világ legmagasabb hegyét is! Érkezés után át buszozunk Thimphuba. Ez az 55 kilométeres út kb. másfél óra. Thimphuban megnézzünk egy gyönyörű Chortent, egy templom/emlékhely épületet, amit Bhután III. királya építtetett. Majd megnézzük a thimphui erődöt, ami 1952 óta Bhután vezetésének a székhelye. Ebben az épületben van a trón szoba és a király, valamint a belügy és pénzügy minisztériumok irodái.
- nap: Át buszozunk Punakhába. Ez a 76 kilométeres út kb. 3 és fél óra. De csak azért, mert útközben megfogunk állni reggelizni egy 3100 méteres hágón. Onnan láthatóak Bhután legmagasabb hegyei is, amelyek 7500 méternél is magasabbak! Punakhában meglátogatjuk a Punakha erődöt, ami a eredetileg a király és vallási vezetők téli rezidenciáit is magukba foglaltak. Valamint a délután folyamán egy rövid mászással fel túrázzunk a képen is látható elképesztő Chortenhez.
- nap: Át buszozunk Paro-ba. Ez egy 135 kilométeres út, ami kb. 4 és fél órát vesz igénybe. Meglátogatunk majd egy kolostort, de óvatosan. Mert már több ezren jelezték, hogy, aki itt imádkozik, annak rövid időn belül gyermeke születik. Sőt ennek a kolostornak az alapítójának a kukiját látjuk szerte Bhutánban fel festve a legkülönfélébb épületek falaira, vagy bejárataira. Majd ellátogattunk Bhután legnagyobb Buddha szobrához, ami a város felett ül, egy magas hegyormon. Idén szerencsénkre a Kulturális Minisztérium a bhutáni királyi botanikus kertet javasolta nekünk kulturális programnak, ezt ezen a napon fogjuk megnézni.
- nap: Felmászunk a Tigris Fészekbe! A világ egyik legismertebb templomába, képről, amit személyesen felkeresni viszont csak nagyon keveseknek adatik meg. A tradíció szerint minden bhutáni ember életében legalább egyszer elzarándokol ide.

A Taktshang Kolostor, a Tigris fészek!
Február 22-ig, Siva Ratri napjáig kellene eldöntenünk, hogy megyünk-e! Kérném, hogy az úttal kapcsolatosan a kutir.bejelentkezes@gmail.com címre írjatok nekem.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Ui: A rend mindig az, hogy Bhutánban határozzák meg, hogy éppen ők most mit szeretnének megmutatni az országukból. Így itt még egy korábbi út révén megtaláltok, csomó többlet infót a helyekről és arról, hogy Bhután előtt és után mit fogunk csinálni Katmanduban. Valamint itt megtaláljátok a teljes nepáli utunk leírását!