A fizikai harc a harcművészet része, de nem minden harcművész harcos, mert vannak olyanok, akik a harcművészettel a spirituális fejlődés útjaként járják, a probléma az, ha ők ezt nem mondják el a diákjaiknak. Mert a szerencsétlenek talán azért járnak le edzésre, hogy megtanulják megvédeni magukat és szeretteiket.
És szerintem itt válik el a harcos a harcművésztől. Mert a harcművészet egy út a sok közül tökéletesség irányába, amit mindenki járhat a saját módján, a saját indítatása alapján. Valaki a zenén vagy a művészeteken keresztül válik tökéletessé, és valaki a meg meditáción át ér célba, pont ilyen út a harcművészet is, egy a sok közül. És ebből a szempontból bárki lehet harcművész, de harcos nagyon kevés van.
Persze az, hogy bárki lehet harcművész, pont annyira igaz, mint az, hogy bárki lehet szupersztár zongoraművész, vagy megvilágosult aszkéta, mert csak gyakorláson múlik az egész. De a harcos mentalitás az vagy velünk születik vagy nem. És ha nem született meg velünk, akkor nagyon komoly mennyiségű fájdalmas gyakorlás vár ránk, hogy egy éles helyzetben úgy helyt tudjunk állni, mint egy harcos.
A 80-as évek Kung-fu és Karate filmjei után az egész világon kimutathatóan nőtt az érdeklődés a harcművészetek irányába, és sokan el is hitték magukról, hogy hatalmas harcművészek, de általában elég kevesen maradtak meg az edzéseken az első pár hónap után. Persze vannak, akik az óta is lejárnak edzésre, és sokan közülük igazi harcművészek, mert folyamatosan tökéletesítették magukat a harc gyakorlásán keresztül, és persze köztük is vannak harcosok, de nem minden harcművész harcos.
Indiában is voltak hatalmas háborúk az ősi időkben, és természetesen nem csak harcosok vettek részt benne, hanem gyalogságiak tízezresével, lovasság ezresével, stb. Ők nem harcosok voltak, hanem a szolga kaszt azon tagjai, akik harcművészetet tanultak, ők voltak a töltelék katonák, akik a létszámot növelték.
Érdekes, hogy sok száz évvel később az angolok bevezették azt az indiai és a nepáli seregben is, hogy ha tudtad bizonyítani harcos őseid révén, hogy te a harcos kaszthoz tartozol, akkor tisztként vettek fel a brit seregbe, más különben közkatonaként kezdte mindenki más a militáns pályát.
A védikus szempontból, ha harcművészetet tanulsz, a vele járó szellemiség nélkül, sohasem válsz harcossá, maradsz valaki, aki szimplán érdekelt a verekedésben. Persze a harcosoknak is meg kell tanulniuk a küzdelem fortélyait, de ez sohasem megy a szellemiség kárára. Sőt sokszor még a legkiválóbb harcosok is egy durvább gyakorlással kezdenek, és utólag tökéletesednek, mint emberek, vagy a későbbi érájukban fejlesztenek ki egy lágyabb hozzáállást a küzdelemhez.
Maga a nagy Bruce Lee is, aki elsősorban filozófusként gondolt magára, végigverekedte és suhanckodta egész fiatal korát, és sok évtized alatt jutott el a harcnélküli harchoz. De kiváló példa O Sensei is, Morihei Ueshiba is, aki 30 év kőkemény Jiujitsu után előállt a szinte már természetfeletti energiájú Aikidoval.
És természetesen nem kell visszamenni az időben, vagy Ázsiáig utazni, hogy ilyen fantasztikus példákat találjunk, elég szétnézni a mi kis országukban. Itt ülve a számítógépem előtt 1 perc alatt eszembe jutott 4 olyan ember, akik „nemcsak” harcművészek, de kiváló harcosok is.
Ambruzs Szabolcs barátom, 5-szörös Kung Fu Világbajnok, akinél nem sok önzetlenebb embert ismerek, vagy éppen Ferge Laci barátom 4 danos Aikido mester, aki a védikus hagyományok papja is egyben. De beszélhetnék Horváth Ádám barátomról, aki nemcsak egy többszörös feketeöves harcos, de egy zen shiatsu nevű japán fizioterápia kiváló gyakorlója is egyben, és ott van drága mesterem Nyitrai Attila, aki olyan bölcsséggel rendelkezik, ami teljesen meghazudtolja ifjú korát.
Ezek a mesterek mind a harcművészet útján keresztül váltak azzá akik, és nem attól mert évekig zsákokat püfföltek, hanem a harc szellemiségének gyakorlásától.
És persze még mindig itt van az önvédelem kategóriája is.
Csak ismételni tudom magam, miszerint ott válik el a harcművészet az önvédelemtől is, hogy lehet a harcművészetet úgy is gyakorolni, mint egy út, amit az ember bejár, az út, aminek követésével valaki el akarja érni a megvilágosodást. És megint csak ezek az emberek ne tartsanak önvédelmi foglalkozásokat, mert azzal becsapják a diákokat.
Az önvédelem arról szól, hogy hatékonyan megtanuljunk a harcművészet bizonyos elemeit, hogy lehetőleg minél hamarább felegyünk készülve egy harci szituációra. Én 1996-ban pici indiai lányoknak tanítottam önvédelmet Dél-Afrikában, de pl. azokat a hölgyeket egyáltalán nem érdekelte a harcművészet, de pár évvel az apartheid korszak után annyira eldurvultak ott a dolgok, hogy muszáj volt egy kis önvédelmet tanulniuk.
Az önvédelem arról szól, hogy nagyon hatékony technikákat tanul meg az ember veszélyes helyzetek kezelésére. Persze egy 3 hónapos tanfolyamtól senki sem válik harcművészé, de elképzelhető, hogy a támadások 90%-át már simán megúszná, és ebben a műfajban ez a lényeg.
Persze, ha fent említett magyar harcosokkal összeakadnánk az utcán nemcsak minket, de a velünk lévő 20 haverunkat is jól elpáholnák, mert oda még egy 5-10 éves önvédelmi tanfolyam sem lenne elég, de a valóságban az önvédelemben nem ilyen támadásra készülünk, mert ezek az emberek sohasem támadnának meg másokat indok nélkül, hanem erőszakoskodó pojácák ellen készülünk fel, akik saját infantilis lényűket agresszív viselkedéssel próbálják leplezni.
Különben az én személyes tapasztalatom, hogy minél komolyabban és keményebben gyakorlod a harcot, annál kisebb az esélye annak, hogy ténylegesen balhéba keveredjen az ember, mert egész egyszerűen az, amit kisugárzol magadból, már megteszi az önvédelmi hatást.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
