Időről-időre találkozom, beszélgetek emberekkel, akik tájékozódottabbak az átlagnál, de egyben szkeptikusok is az ősi ázsiai kultúrákkal kapcsolatosan. Mondjuk lehet, hogy pont ezért.
Most nem régiben szóba került a gyermekházasság, és miután kifejtettem azt, amit én tudok erről a Védákból, az illető azt mondta, hogy ezt kellene Valentin nap környékén megosztani, mert, hogy mennyire inspiráló az, amit mondtam. Íme!
A Védikus időkben volt gyermekházasság. És így már az elején erről 3 dolgot tudni kell róla:
- Gyermekházasság, gyermekek között köttetett. Még véletlenül sem felnőtt és gyerek között.
- A házasság után a gyerekek továbbra is a saját családjaikkal éltek, de természetesen a gyerekek ezek után össze jártak.
- Ez leginkább a vezetői és irányítói réteg gyermekeinél fordult elő, hiszen ez egy szövetségkötési módszer volt, a nagy hatalmú családok között.
És kb. itt van a kutya elásva, igenis születtek házasságok annak érdekében, hogy hatalmi pozíciók megszilárduljanak. De Védikusan ez sem úgy zajlott, hogy oda vetjük a gyermekeinket a cél érdekében.
Ugyanis a Védák azt mondják, hogy a kapcsolataink szilárdságának egy nagyon fontos mérvadója lehet az, hogy minél több szálon kötődjünk partnereinkhez. És ez általában amúgy is megtörténik. Hiszen állandóan változik az a minőség, amit megjelenítünk a kapcsolatainkban. Szoktunk barátként fellépni, segítőként, szeretőként, szolgaként, testvérként, vagy akár szülői szeretettel is a kapcsolatainkban.
Tehát, ha gyerekek együtt nőnek fel, legalább a testvéri szál is kialakul. Valamint hányan tapasztaltuk már meg azt gyermekkorban, hogy menthetetlenül szerelmesek lettünk a szomszéd kislány/kisfiúba, csak azért mert sokat voltunk együtt kölyökként? És ez így volt kitalálva a Védákban. Ha már úgymond kötelező a házasságod valakivel, akkor legyen úgy alakítva a rendszer, hogy minél több esély legyen arra, hogy ezt az ember jól tudja megélni.
A másik indok erre, és amúgy arra is, hogy az ázsiai kultúrákban elég korán házasodnak az emberek az a korral járó rigolyásodás.
Ahogy idősödünk egyre jobban kialakulnak a furcsább személyiség jegyeink is. Így ahogyan a kor halad egyre nehezebb hozzánk illő párt találnunk, hiszen mindenki egyedi. Nem várhatjuk el azt mástól, hogy úgy macskásodjon el, ahogyan azt mi is tesszük. Ehhez még az is hozzáadódik, hogy a másik fél is zsémbesedik. Nem véletlen manapság az, hogy oly gyakori a nagy kor különbség egy csomó párnál. Úgy általában könnyebb, hogy ha az egyik fél még nagyon befogadó, formálható!
De ez természetesen nem azt jelenti, hogy nekünk már meszeltek ha elmúltunk x évesek és még nem találtuk meg az igazit. Csak arra kell vigyáznunk, hogy ne tokosodjunk be. Legyünk nyitottak, elfogadóak és szeretetteljesek. Persze csak azok irányába, akik ezt megérdemlik. És majd amikor már meg történt a nagy találkozás, próbáljunk minél több módon kapcsolódni a másikhoz, hogy minél erősebb legyen a kapcsolatunk.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
