
Ebbe a suliba jártam 10 évig. Most persze én vagyok a tanár a képen, de ilyenek voltak az osztálytermek. mint látható banán fákban erősek voltunk.
Az kb. egyértelmű, hogy a Jóga, a keleti miszticizmus, és az egyebek eléggé felkapott témák lettek az elmúlt időben, de valahogy a legtöbb ember ezt is a nyugati világképből kölcsönzött furcsa hozzáállással gyakorolja. Teljesítmény kényszer, tökéletesség para, fanatizmus, megbocsájtás és elengedés mentes látásmód, stb…
Ezek a felettébb kellemetlen hozzáállásbéli minták, teljes mértékben felülírhatóak, amennyiben az emberben ott van az a tudás, hogy mit, miért teszünk. Mikor és hogyan. Hiszen a Védikus rendszer nem egy ágazat, egy irányvonal, vagy egy vallás, hanem egy életviteli rendszer. A saját kis dilijeivel, hitvilágával és értékrendjével.
A Dharma Duma előadások ezt célozza meg, bemutatni a keleti kultúra mögöttes tudását, a rendszert működtető gondolat menetet.
Ezen már évek óta gondolkozom, de mára nagyjából 2 fő indokom lett, a Dharma Duma előadások beindítására, íme:
Már az év elején elindult bennem valami, amikor is egy eléggé ismert jóga oktatóval arról diskuráltunk, hogy miért van az, hogy én olyan sok kulturális háttér infót szolgáltatok az óráimon, az előadásaimon, stb…
Én azzal szoktam “védekezni”, hogy nagyon jó helyen tanultam, nagyon jó emberektől, és hát, hogy azért Indiában ragad is az emberre a kultúra, mert szerencsére ők még élik azt.
De az is szóba került, hogy az elmúlt 10-12 évben ő is már több mint egy évet eltöltött Indiában, úgy összességében, de, hogy neki nincsenek meg ezek az infók. És vajon miért?
Ripsz-ropsz rájöttünk, hogy:
- 1: Kiderült, hogy Ő olyan jóga helyre jár gyakorolni, ahol reggel-este van gyakorlás, de ilyen mester leül és tanítja a diákokat az nincs.
- 2: Az is kiderült, hogy ő azért nem igazán találkozik indiaikkal, amíg ott van, mert általában mindenhova repül, és a jóga órák után általában magában van. Sőt ritkábban szokott 36-50 órás indiai utakat bevállalni, amiből nekem azért volt bőven, ifjú titán koromban, ami alatt azért elég sokat lehet a helyi arcokkal beszélgetni, ergo tanulni tőlük.
- 3: Valamint, sajnos India is változik és mára már a spirituális témák és praktikák nem igazán kerülnek szóba. Ha még találkozik is az ember ottani tudorokkal.
A másik fő indok az a most szerda reggeli jóga óra után fogalmazódott meg bennem, amikor is Buddha születésnapján elmeséltem Buddha sztoriját, de a fent említett mögöttes infókkal.
Pl. Maya Dévi, Buddha mamája miért kint az erdőben szülte meg Buddhát, stb… És így tényleg sokkal kerekebb a történet, és sokkal érthetőbb az egész.
Szóval nem az a lényeg, hogy én most osszam nektek az észt, hanem az, hogy kitöltsem azokat a tátongó légmentes tereket, ami abból keletkezik, hogy nyugatiak vagyunk, és nyugati hozzáállással tanulunk keleti dolgokat, nyugaton, javarészt nyugatiaktól.
Az első előadás: Május 19-én lesz az Univerzum gyógyközpontban, Fehérvári út 23. 18 és 20 óra között. Az óra díjazása felajánlás jellegű. A befolyó összeg az én indiai iskolámhoz fog kerülni.
Itt direkt azért írtam felajánlást. Mert sajnos az adomány nekünk nyugaton azt jelenti, hogy én segíttek valakinek, valamivel, ami nekem már nem is kell. Aprópénz, kinőtt ruha, stb… A felajánlás meg azt jelenti, hogy mi felajánlunk valamit, annak cserébe, hogy jelen esetben tudást kaptunk. Ez nekünk jó!
Tehát kaptunk és adhatunk vissza is. Sőt az összeg végcélja végett ez még áldást is hoz ránk, tehát ne adományt adjatok, hanem készüljetek felajánlással. És hopp már itt is volt az első Dharma Duma kulturális tanítás.
Om Tat Sat
Baktai Ádám, Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
UI: Készüljetek kérdésekkel!
Ádám, fel lehetne venni hangrögzítőre, és elküldeni annak, aki nem tud részt venni? A felajánlást pedig utalnám, vagy küldeném postagalambbal…