Mostanában, hogy az oktató képzés előtt sok-sok jógínivel találkozók, többször is feljött az a téma, hogy mi lenne a helyes hozzáállás a sok újonnan alakuló jóga irányzat témájában. Nem tudom, hogy amit én képviselek az helyes-e, de az én jógában tett tanulmányaira támaszkodva, ezt gondolom:
Olyan sok új jóga irányzat alakult ki mostanság, hogy én magam, magamnak elkezdtem kategorizálni őket. Elsőként ott vannak a nagyon jó kezdeményezések, de ezek valójában régóta rendben működő jóga rendszerekben végrehajtott “újítások”, amelyek általában csak jobban kihangsúlyozzák a jóga gyakorlás egy-egy elemét.
Más esetekben az láthat, hogy maga az oktató annyira domináns személyiség, hogy meg akarja alapítani a saját ágazatát. Itt azért az egó be szokott villanni, mert kb. pár év vagy pár hónap jóga gyakorlás után általában nem az szokott lenni a legégetőbb lelki szükséglet, hogy saját jóga stílust alapítson az ember, de itt azért az is bejátszik, hogy hirtelen nagyon sok jóga oktató lett, nagyon sokan akarnak ebből megélni, és a marketing törvényei alapján valamivel ki kell tűnni a tömegből, hogy nagyobb legyen nézettséged, a látogatottságod vagy, hogy több előfizetőid legyen. Az én részemről szerintem ez is rendben van.
És, hogy miért gondolom, hogy ez rendben van? Mármint az, hogy valaki nagyobb egóval fut neki a jógának? Mert a Védikus Indiában is volt ilyen. Hiszen mi emberek ilyenek vagyunk.
A tradicionális jóga filozófia eleve azért hisz a tanításban, mert azzal mi tanárok is fejlődünk. Mert az utolsó részét a teljes tudásnak csak akkor érhetjük el a Védák szerint, ha mi is tanítjuk azt, amit gyakorlunk. (Itt bővebben is tudsz erről olvasni.)
Pl. nekem az egyik Ájurvéda professzorom Kalkuttában mindig azt mondta nekünk, egy-egy technikaibb, összetettebb előadás után, hogy “most menjetek haza és ezt magyarázzátok el a legidősebb rokonaitoknak, úgy, hogy azt ők meg is értsék!”.
Szóval a tanítás az nekünk tanároknak is egy hihetetlen lehetőség a tudásunk elmélyítésére. Mert a tanítással nekünk is fejlődnünk kell, valamelyest technikailag, valamennyit szakmailag, de leginkább emberileg!
És amennyiben már valaki fejlett tanári szinte mozog, azokat a személyeket is 2 féle ember típusra osztja fel a Védikus irodalom. A Rishikre és a Munikra!
A Rishi az, aki szinte postásként, úgymond “csak” közvetíti azt a tudást a diákjainak, amit ő a mestereitől tanult. Persze itt is van némi költői szabadság abban, hogy modernebb nyelvezettel, vagy frissebb példákkal szemlélteti az ember a mondanivalóját, de a lényeg, az esszencia, ami ugyanaz marad, változatlan és eredeti.
A Muni-k viszont azt érzik, hogy nekik valami újat kell adjanak a világnak, hogy le tudják tenni a névjegyüket. Pl. a Káma Szútra szerzője is egy Muni volt, Vatszajána. Mert habár nagyon sok információ fellelhető a Védákban a helyesen megélt szexualitásról, de össze vonva, csak erre a témára fókuszálva Vatszajána volt az első, aki így elmélyült a témában.
Szóval a Muni-k is lehetnek hiteles forrásai egy ősi tudásnak, amennyiben emberileg rendben vannak, és ők is hiteles forrásból tanulva állnak elő valami “újjal”.
A többi “friss Jóga” ágazatot, ahol ez az emberi tényező hiányzik: a baromság, a lehúzás és a kifejezetten ártalmas kategóriákba sikerült fejben beskatulyáznom.
A Baromság kategória: Természetesen én is posztolni szoktam, az elképesztő blőd “új jóga irányzatok” vicces videóit, pl. sör jóga, fű jóga, metal jóga, dühös jóga, de korunk ezen vívmányai nem érdemelnek sok szót.
A Lehúzás kategória: A lehúzást itt nem feltétlen rossz szemszögből gondoltam, habár van olyan is, itt inkább arra, gondolok amikor valaki megpróbál még egy bőrt lehúzni a jógáról. Pl. már kiöregedtem a hokiból, de látom a jóga divat hullámot, és szeretnék a jég közelébe maradni, így elő állok az Ice Yoga rendszerrel.
Meg persze vannak az ilyen lehúzós marketing “jóga” irányzatok, de az meg már lehet, hogy a kifejezetten ártalmas kategóriába kellene sorolni.
Om Tat Sat
folyt. köv.
